Harminc éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban. A Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty város mellett létesített Lenin atomerőmű négyes reaktorát két robbanás vetette szét, majd nukleáris olvadás következett be.

Az erőmű harminc kilométeres körzetében élő 130 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, közülük sokan megbetegedtek a sugárfertőzés miatt. A baleset a természetet is súlyosan érintette: tíz négyzetkilométernyi fenyőerdő halt ki, több madárfaj, rágcsáló és rovar tűnt el. A továbbra is erős radioaktív terheltség ellenére az állatok száma és a faji sokszínűség folyamatosan növekszik. "Amikor elmentek az emberek, visszatért a természet" – mondta Denisz Visnevszkij biológus, aki a sérült reaktor körüli lezárt területen dolgozik.

A tudós szerint a radioaktivitás nem múlik és érezteti negatív hatásait. A régióban élő állatok például kevesebb utódot hoznak a világra és korábban is pusztulnak el. "Ezek a negatív hatások azonban nem annyira jelentősek, mint az a tény, hogy az ember már nem avatkozik közbe" – véli a kutató.

A tiltott területet a katonaság ellenőrzi, hivatalosan senki sem élhet ott. Háromszáz, többnyire idős egykori lakó ennek ellenére visszatért otthonába. A természetet viszont úgy tűnik, nem zavarja ez a néhány ember: a kihalt helyén új, egészségesebb erdő nőtt, olyan ritkává vált őshonos állatok tértek vissza, mint a például a hiúz. Csak azok a fajok tűntek el teljesen, amelyek főleg a szántóföldekről vagy az emberek szemetéből válogatva táplálkoztak, például a gólyák, a verebek és a galambok.

A csernobili térség egykori szántóföldjein ugyanakkor körülbelül száz, egyébként kihalástól fenyegetett ázsiai vadló vágtáz: egy csapatnyi ló leszármazottai, melyeket 1990-ben egy kísérlet keretében telepítettek a tiltott zónába. A faj láthatóan megvetette lábát a sugárfertőzött területen.

Visnevszkij a "természet reneszánszáról" beszél ugyan, más tudósok kevésbé euforikusan látják a helyzetet. "Bizonyos állatok természetesen elterjednek azokon a területeken, amelyek elszigetelődnek. Ez azonban nem terelheti el a figyelmet a sugárzás végzetes következményeiről, hiszen az még a kakukk hangjára is hatással van" – fogalmazott Tim Mousseau biokutató, aki csoportjával évek óta vizsgálja a csernobili biodiverzitást, újabban pedig a japán Fukushimában is dolgozik.

Visnevszkij azonban bizakodó: úgy véli, ha az erdő egyszer elterjed az elhagyott vidéken, tovább színesedhet az állat- és növényvilág.