Kivégezhetik a charlestoni templomi mészárost

Halálbüntetést kért az amerikai szövetségi főügyész arra a férfira, akit azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt a Dél-Karolina állambeli Charleston egyik templomában.

  • MTI MTI
Kivégezhetik a charlestoni templomi mészárost

Loretta Lynch főügyész, igazságügyi miniszter közölte, hogy az elkövetett bűntény jellege és súlyossága miatt kénytelen halálbüntetést kérni a vádlottra, Dylann Roofra.

A 21 éves, rasszista meggyőződésű Dylan Roof tavaly június 17-én nyitott tüzet fekete hívőkre a charlestoni templomban bibliaóra idején, és megölt kilenc afroamerikai hívőt. A férfi ellen Dél-Karolinában állami szinten kilenc rendbeli gyilkosság és három rendbeli gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat, majd ezt kiegészítették szövetségi szinten további 33 vádponttal, egyebek mellett gyűlölet-bűncselekményt és lőfegyverrel való visszaélést róttak még a terhére.

A szövetségi vádemelés kitért arra, hogy Roof a "fajuk" miatt, a vallásuk gyakorlása közben támadta meg áldozatait az afroamerikai közösség számára történelmi jelentőséggel bíró, csaknem 200 éves charlestoni templomban. Lynch szerint a vádlott hét hónapon át készült a bűncselekményre, és nem tanúsított megbánást.

A gyilkosság megrázta az amerikai társadalmat. A mészárlás után országos kampány kezdődött azért, hogy távolítsák el a konföderációs lobogót a közterületről és a rendszámtáblákról. Ezt a lobogót használta az amerikai polgárháború idején a déli hadsereg, sokan a rabszolgatartás és a fajgyűlölet jelképének tartják a zászlót.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.