Az ügyészség szerint botrányosan enyhe Pistorius büntetése

A dél-afrikai ügyészség bejelentette csütörtökön, hogy megfellebbezi az Oscar Pistorius ügyében július 6-án hozott bírósági ítéletet. Hat év börtönnel sújtották a dél-afrikai paralimpiai bajnok futót barátnője szándékos megölése miatt. Az ügyészség szerint a "botrányosan enyhe" ítélet újabb igazságtalansághoz vezet.

  • MTI MTI
Az ügyészség szerint botrányosan enyhe Pistorius büntetése

Pistoriust tavaly első fokon gondatlanságból elkövetett emberölésben találták bűnösnek, és ötéves börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, és kitartott amellett, hogy a paralimpiai futó szándékos emberölést követett el.

A legfelsőbb fellebbviteli fórum decemberi ítéletében helyt adott a fellebbezésnek, és arra jutott, hogy a futó szándékosan végzett barátnőjével. Utóbbi döntés ellen Pistorius és ügyvédei fellebbezni akartak, alkotmánybírósághoz fordultak, mert szerintük a fellebbviteli bíróság alkotmánysértő módon járt el azzal, hogy elvetette az első fokon eljáró bíróság ténybeli megállapításait, s azokat saját, az elsőfokú ítéletben foglaltaknak ellentmondó ténybeli megállapításokkal bírálta felül. Az alkotmánybíróság év elején úgy döntött, hogy az elítéltnek nincs joga fellebbezésre a decemberi ítélet ellen.

Július 6-án az illetékes bíró úgy ítélte meg, hogy "noha az áldozat családjának nagy szenvedést jelent lányuk elvesztése, Pistorius élete is romokban hever. A vádlott élete sem lesz már soha ugyanaz. Bukott hős, soha nem lelhet békét a lelke. Egy hosszú idejű börtönbüntetés nem volna alkalmas az igazságszolgáltatásra ebben az ügyben. Akármilyen hangos és kitartó a közvélemény tiltakozása, nem játszhat szerepet a bíróság döntésében" – vélte. A bíró azt is mondta: a büntetés kiszabásánál minden lehetséges enyhítő körülményt figyelembe vett, így kapott hat évet.

Az ügyészség most úgy gondolja, hogy a július elején kiszabott büntetés nincs arányban az elkövetett bűncselekmény mértékével, illetve lejáratja az igazságügyi adminisztrációt, ezért fellebbez.

A vonatkozó dél-afrikai törvény szerint a minimálisan kiszabandó büntetés 15 év börtön.