Nyolcvan kisfiú Thaiföldön elkövetett megerőszakolásával és gyermekeket ábrázoló pornográf fényképek készítésével vádolnak egy svájci nyugdíjast, akit még ebben a hónapban bíróság elé állítanak – közölték pénteken a svájci hatóságok. Áldozatai között volt olyan, aki csak kilencéves volt.
A 2015 februárja óta előzetes letartóztatásban tartott férfit már 1980-ban és 1991-ben elítélték Svájcban gyermekek és serdülők sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt. A férfi ezután, 1991-ben Svájcból Thaiföldre költözött – közölte Fribourg kanton ügyészsége.
Márciusban állítják La Gruyere büntetőbírósága elé a rémet, aki az ázsiai szexturizmus egyik központjaként ismert dél-thaiföldi üdülőváros, Pattaya egyik éjszakai mulatóhelyén erőszakolt meg gyerekeket.
A vád szerint ebben a bárban, illetve lakóhelyén, az ország északi részén fekvő Nong Hoiban zaklatott fiúkat, egyeseket több éven át. Több kamaszfiút prostitúcióra kényszerített. Az ügyészség szerint a gyerekeket és szüleiket lefizette.
2014 novemberében a nyugdíjas visszatért Svájcba. A rendőrség azonban megtudta, hogy nyomozás folyik ellene Thaiföldön pedofil bűncselekmények miatt, és tavalyelőtt megindították ellene az eljárást.
Miután a hatóságok tudomására jutott, hogy a férfi két feltételezett áldozatával a közösségi hálón azóta is tartja a kapcsolatot, és vissza akar utazni Thaiföldre, előzetes letartóztatásba helyezték.
A férfi beismerte, hogy több ezer pornográf fotót készített, de a többi vádat tagadta.