szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn veszélyesnek nevezte Európára nézve a nap folyamán kinevezett új osztrák kormányt.

Husszein az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában hangsúlyozta: a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója "veszélyes fejlemény Európa politikai életében". Az emberi jogi főbiztos különösen azt sérelmezte, hogy Kurz szélsőjobboldali erőktől kölcsönzött álláspontokat migrációs politikája kialakításához. Mint mondta, az új kancellár álláspontjára a menekültügyi politikában a "teljes megalkuvás" nyomja rá bélyegét.

Husszein kiemelte: Kurz a választási kampányában a bevándorlás kérdésében és a migránsok jogait illetően élesen jobbra sodródott, hogy biztosíthassa a szabadságpártiak voksait, ezzel pedig elnyerhesse a kancellári tisztséget. Hozzátette: nagyon aggódik a kialakult helyzet miatt.

Az ENSZ-diplomata elmondta: tart attól, hogy más európai politikusok is követhetik a rossz példát, s óva intett egy olyan stratégia követésétől, amely félelemkeltéssel és bizonyos népcsoportok gyanúsításával próbál politikai tisztségekhez jutni.

"Résen kell lennünk, hogy ne lépjen fel más politikusoknál Európában az utánzás jelensége" - tette hozzá a jordániai származású ENSZ-főbiztos.

Husszein az új bécsi kormányra tekintettel figyelmeztetett, hogy Európa szerte megerősödhet a "nép-nemzeti soviniszta nacionalizmus". "A szélsőjobboldal alaposan gondolkodjon el azon, milyen irányba is akarja terelni országaik és  általában véve a kontinens sorsát" - fűzte hozzá.

Az osztrák kormányról itt írtunk bővebben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!