Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Clara Ponsati Edinburgh központjában ügyvédjével együtt ment be egy rendőrőrsre.
Feladta magát Skóciában szerdán Katalónia volt oktatásügyi minisztere, aki ellen a napokban európai elfogatóparancsot adott ki a spanyol legfelsőbb bíróság lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt.
Clara Ponsati, aki a katalán függetlenség elkötelezett híve, Edinburgh központjában ügyvédjével együtt ment be egy rendőrőrsre. Ponsati akadémikus, és jelenleg a St. Andrews Egyetem tanára. Ügyvédje elmondása szerint harcol kiadatása ellen, óvadék fejében szabadlábon akar védekezni. Ponsati tart attól, hogy Spanyolországban bírósági tárgyalása nem lenne tisztességes.
"Ahogy más katalán politikusok, úgy én is segítettem abban, hogy békés, demokratikus népszavazást tartsunk 2017 októberében (Katalónia függetlenné válásáról), mégis azzal vádolnak egyebek közt, hogy erőszakos lázadást szítottam a spanyol nemzet egysége ellen" – mondta Ponsati.
Madrid a szóban forgó október 1-jei népszavazást törvénytelennek nyilvánította, és több volt vezető katalán politikus vagy rács mögött vár ügye tárgyalására, vagy száműzetésbe vonult.
A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken döntött az európai elfogatóparancs újbóli kiadásáról Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának külföldön lévő négy tagja ellen. Puigdemontot vasárnap a dán-német határon őrizetbe vette a német rendőrség.
A katalán függetlenségi politikusok elleni vádak közül a lázadás számít a legsúlyosabbnak, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés érte 30 év szabadságvesztés.
Lázadás miatt Spanyolországban legutóbb az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.