szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mostantól csak azok viselhetnek ilyet, akik építkezésen dolgoznak, mások nem is vásárolhatnak belőle.

Ahogy beszámoltunk róla, napok óta tart a tiltakozás Franciaországban: a lakók először az üzemanyagadó emelése miatt vonultak utcára, de a kormány hiába jelentette be, hogy befagyasztják az adóemelést, a sárga láthatósági mellényt viselő demonstrálók közül sokan folytatták a tiltakozást.

A sárga mellény a francia tiltakozások szimbólumává vált, a tüntetőkről készült képek bejárták a világot. Eljutottak Egyiptomba is, az ország vezetése pedig úgy döntött, megelőzésképpen szigorítanak a láthatósági mellények eladásának feltételein. Az AP hat munkavédelmi ruházatokat áruló kereskedővel beszéltek Kairóban, ebből négyen is megerősítették, hogy a rendőrség utasítására civileknek már nem árulnak ilyet – írja a Guardian.

Mostantól csak a rendőrségtől kapott különengedéllyel rendelkező építőipari cégek vásárolhatnak a termékből, és bár a hatóságok nem erősítették meg a hírt, az AP forrásai szerint a korlátozás január végéig tart.

A szigorítás hátterében az állhat, hogy január 25-én lesz a 2011-es tüntetéshullám kitörésének évfordulója, amely megdöntötte Hoszni Mubarak rendszerét, és amit arab tavaszként szoktak emlegetni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Így zavarták szét Párizsban a sárgamellényeseket

Ötezer tüntető néz szembe Párizsban mintegy nyolcezer rendőrrel, s a hatóságok keményen lépnek fel a sárgamellényes demonstrálók ellen. A rendőrök eddig 272 tüntetőt vettek szombaton őrizetbe.