A szélsőjobb és a populisták lovagolták meg a szászországi Chemnitz városünnepén történt bűncselekményt, amelynek az elkövetői menekültek, az áldozata pedig német állampolgár volt.
Elmaradt Drezdában a Bundesliga másodosztályában a hétvégén a Dynamo Dresden és a Hamburger SV meccse. Pedig nagy küzdelem lehetett volna, a helyi fekete-sárgák minden bizonnyal igyekeztek volna bebizonyítani, hogy a keletiek sem rosszabbak a nyugatiaknál. De a meccset még a kezdés előtt le kellett fújni, mivel a szászországi rendőrség bejelentette, nem tud megfelelő számú egyenruhást küldeni a nyugalom megőrzésére. Máshol kell az erő, Chemnitzben.
Ott ugyanis két, élesen szemben álló csoport jelentett be demonstrációt aznap délutánra, s őket kellett egymástól távol tartani. Az előzmény egy egyszerű rendőrségi jelentés. Augusztus 26-án, a város alapításának 875. évfordulójára rendezett ünnepségen a hajnali órákban két csoport között szóváltásra, majd tettlegességre került sor, melynek során Daniel H. 35 éves német állampolgár olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Az elkövetéssel gyanúsítottakat, egy iraki és egy szíriai menekültet őrizetbe vették.
A különböző közösségi oldalakon ekkorra már az eredményt is tudni vélték: a migránsok molesztáltak egy asszonyt, s leszúrták a derék német férfit, aki a védelmére kelt. A hírek villámgyorsan terjedtek, s már szerveződött is a tiltakozó demonstráció a gyilkos migránsok meg az őket idehozó Angela Merkel ellen. Mintegy nyolcszázan vonultak föl, középen a talpig feketébe öltözött kemény mag a „Merkelnek mennie kell” és az „Ellenállás, ellenállás” jelszavakat skandálta. Másnapra nagyobb tömeg gyűlt össze: vagy hatezren vonultak föl, ismert neonácik, focihuligánok, arcukat maszkkal eltakaró randalírozók, jobb karjukat magasra lendítve a Németországban tiltott Heil Hitler-köszöntést imitálók. S köztük sok, sem öltözékre, sem magatartásra a neonácik közé nem sorolható, egyszerű polgár.
Ők egy hősre emlékeztek. Merthogy közben a közösségi média egy része – főként a jobboldali populista Alternatíva Németországnak (AfD) párt és az iszlámellenes drezdai mozgalom, a Pegida szimpatizánsai – hőst faragtak az áldozatból. Megöltek egy német családapát – írták, s a jelek szerint az ilyen forrásokból táplálkozó kormánypárti magyar média egyenesen hős német édesapát emlegetett.
Holott Daniel H. ennek a szerepnek aligha felelt volna meg, és az eset után nyilatkozó barátai, valamint az özvegye szerint valószínűleg tiltakozott is volna ellene. A német anyától és kubai apától származó asztalos – aki azon az estén két, orosz származású kollégájával indult végzetes útjára – a Facebook-oldala szerint kifejezetten baloldali beállítottságú volt. Oldalán ott volt a „Fuck Nazis” logó, zenében is, politikában is a baloldaliakat (köztük a Slime punkzenekart vagy Sahra Wagenknechtet, a Baloldal párt frakcióvezetőjét) lájkolta.
Megtámadott nő védelméről pedig aligha lehetett szó. A két kolléga egyikének ukrán felesége is velük volt az esetnél, szemtanúként ő hívta a rendőrséget, szerinte senki sem molesztálta őt, a késelésbe torkollt tettlegesség azon robbant ki, adnak-e cigarettát.
Mindez cseppet sem enyhíti a tény súlyát, miszerint egy ember meghalt. Hogy gyilkosság, emberölés vagy halált okozó testi sértés, majd a bíróság fogja megállapítani. Viszont az is tény, hogy ebből a populista jobboldalnak sikerült politikai tőkét kovácsolnia – akkor is, ha ennek módszerei finoman szólva is vitathatók. „Wir sind das Volk”, vagyis „Mi vagyunk a nép” – skandálták most Chemnitz utcáin az AfD és a Pegida hívei azt a jelszót, amivel 1989-ben az NDK-s polgárok vonultak utcára a diktatúra ellen. Most viszont a negyedszer is kancellárrá választott, egykori keletnémet Merkel volt a céltábla.
Elég ízléstelennek tűnt az is, hogy Björn Höcke, Türingia tartomány AfD-s frakcióvezetője (aki szerint szégyen a berlini holokauszt-emlékmű) a múlt szombatra meghirdetett gyászmeneten úgy jelent meg a híveivel, hogy azok fehér rózsát tűztek a gomblyukukba. A fehér rózsa Németországban különös jelentéssel bír: ez volt a neve annak a Hitler-ellenes diákmozgalomnak, amelynek legismertebb képviselőit, Sophie és Hans Schollt 1943-ban végezték ki, ők azóta is a diktatúra elleni szelíd, polgári ellenállás jelképei.
A múlt szombat végül is nagyobb rendbontás nélkül telt. Az AfD által meghirdetett gyászfelvonuláshoz csatlakozott a Pegida, s megint ott voltak a focihuligánok, az ismert és kevésbé ismert (mert például arcukat maszkkal takaró) neonácik, az identitárius mozgalom hívei, összesen mintegy nyolcezren. Köztük sok AfD-s politikus más tartományokból. Velük szemben mintegy háromezren sorakoztak föl a „Szívvel a heccelés ellen” jelszóval meghirdetett ellentüntetésre – amire szintén jöttek máshonnan is, szociáldemokrata, zöld és baloldali politikusok. A chemnitzi rendőrség – ez alkalommal megerősítve más tartományokból érkezett egységekkel és a szövetségi rendőrséggel – sikeresen távol tartotta őket egymástól.
Akik leginkább pórul jártak, azok az újságírók. A német szélsőjobb kedvenc szlogenje a „Lügenpresse”, vagyis a „Hazug sajtó”, ebbe szerintük mindenki beletartozik a közszolgálati rádióktól és tévéktől a kereskedelmi adókon át az összes nyomtatott lapig, legyen az konzervatív vagy liberális beállítottságú. Most is ezt vágták a helyszínen dolgozó újságírók fejéhez, időnként meg is lökdösték, le is köpködték őket. Persze rosszabbul is járhattak volna: pár héttel korábban Drezdában, egy Merkel-ellenes Pegida-tüntetésen a ZDF közszolgálati tévé stábját háromnegyed órán keresztül fogva tartotta egy rendőrjárőr. Az ok: az egyik tüntető sérelmezte, hogy felvételeket készítenek róla – holott nyilvános rendezvényen ez megengedett. Szerinte viszont nem, ezért odahívta a rendőröket, akiknek 45 percbe tellett, míg megnyugtatóan megbizonyosodtak a stáb személyazonosságáról. Csak később derült ki, hogy a képmását féltő tüntető a tartományi bűnügyi rendőrség alkalmazottja volt.
„A szászok forradalommal próbálkoztak” – foglalja össze a történteket a szász tartományi parlament egyik korábbi képviselője, hozzátéve, hogy nem fog nekik sikerülni, hiszen mindenképp kisebbségben vannak. Viszont az eset tanulsága, hogy az állam sok területen csődöt mondott. Az első közvetlenül a tüntetéseket kiváltó eseményhez kapcsolódik: a két, azóta előzetes letartóztatásban lévő menekült egyike elvileg már nem is lehetett volna Németországban. Mivel 2015-ben a Balkán-útvonalon úgy érkezett, hogy előtte már Bulgáriában volt, és ott is beadott menedékkérelmet, a dublini egyezmény szerint vissza kellett volna küldeni – amibe a bolgárok bele is egyeztek. Csak a kiutasítási határozatok végrehajtása lassú, nehézkes. Sokszor annyira elhúzódik, hogy addigra az érintettnek már van munkája, jövedelme, adófizető, a legjobb úton jár az integráció felé – s akkor jönnek érte, hogy irány a repülőtér.
De ugyancsak az állam, a politikusok hibájaként sorolja föl az exképviselő, hogy a 2015-ös határnyitás után – mint mondta: „az helyes volt, hogy a Budapesten rekedteket idehoztuk” – nem igyekeztek szabályozott mederbe terelni a bevándorlást. „Az emberek úgy érezték, megint a fejük fölött döntöttek el valamit” – foglalta össze a HVG-nek a keletiek életérzését. Mert aligha véletlen, hogy komolyabb menekült- és idegenellenes megmozdulásokra leginkább az egykori NDK területén kerül sor, s ott is kitüntetetten Szászországban. Ez a környék volt az NDK-s időkben a leginkább elszigetelt mindattól, ami a Nyugat, politikában, kultúrában, idegenekkel való bánásmódban, toleranciában. Drezdát és vidékét például „Tudatlanok völgyének” csúfolták, merthogy ott a nyugati tévét egyáltalán nem, rádiót is leginkább csak középhullámon lehetett fogni.
Mindazonáltal hiba lenne a chemnitzi eseményeket a „blöde Ossis”, vagyis a „buta keletiek” legyintéssel letudni. Egyrészt ez sértő és kontraproduktív – ha sokáig mondják valakire, hogy náci, akkor az is lesz. De legalábbis úgy szavaz. És az AfD a tavaly őszi Bundestag-választáson Szászországban 27 százalékot ért el. Az más kérdés, hogy a nyugati tartományokban ennél sokkal kevesebbet, s ezért van „csak” 12,6 százaléka a szövetségi parlamentben. De pontosan egy év múlva tartományi választások lesznek Szászországban, s az eredmény ismétlődésével ott a legerősebb párt lehet belőle.
WEYER BÉLA
weyer.bela@hvg.hu
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
