Az ottawai kormányfői rezidenciáról Pierre Elliott Trudeau 1984. február 28-án kisétált a havas utcára, és azon tűnődött, van-e értelme a folytatásnak, ha Kanada egységét képviselve győzött ugyan a francia ajkú Québec tartomány kiválásáról szóló népszavazáson, ám a népszerűsége mélypontra süllyedt. Másnap, az ország élén töltött másfél évtized után lemondott, és távozott a politikából.
Csaknem napra pontosan 35 évvel később a fia, Justin Trudeau is elindult ugyanonnan, ám az ő útja az újságírókkal zsúfolásig megtelt nemzeti sajtóközpontba vezetett, ahol a pozícióját fenyegető botrányt azzal igyekezett elütni, hogy csupán kommunikációs zavarról és bizalomvesztésről van szó a kormányon belül, és semmi gond nincs azzal, ha miniszterelnökként kiáll a munkahelyek védelme mellett.
A Globe and Mail kanadai napilap a múlt hónapban megírta, hogy Trudeau és környezete nyomásgyakorlással arra próbálta rávenni Jody Wilson-Raybould igazságügy-minisztert, hogy bánjon kesztyűs kézzel a korrupciós botrányba keveredett SNC–Lavalin nevű vállalattal. Az egyik legnagyobb kanadai építőipari és fővállalkozói cég 2001 és Moammer Kadhafi 2011-es bukása között 48 millió kanadai dollárt fizetett ki kenőpénzként Líbiában, és az egyik ottani beruházásból 130 milliót sikkasztott el.
AFP / Lars Hagberg
A már korábban is több korrupciós ügybe keveredett SNC–Lavalin ellen 2015-ben vádat emeltek, s ha bűnösnek találják, akkor tíz évre ki kell zárni a közbeszerzési pályázatokból, amik Kanadában a cég legfontosabb bevételi forrását jelentik. A vállalat leváltotta a líbiai megvesztegetésben érintett vezetőit, és kilátásba helyezte, ha megbüntetik, akkor a székhelyét Montrealból Londonba helyezi át, s talán a kanadai tevékenységét is felszámolja. Márpedig az SNC–Lavalin világszerte foglalkoztatott 52 ezer alkalmazottjából 9 ezer abban a Québecben dolgozik, amely Trudeau, illetve a kormányzó Liberális Párt legfontosabb bázisa.
A kormány a 2018-as költségvetéssel együtt törvényt fogadtatott el arról, hogy az ügyészek vádalkut köthetnek a korrupcióba keveredett vállalatokkal, amelyek pénzbüntetéssel megúszhatják az ügyet, s nem kell eltiltani őket a tenderektől. Ez a lehetőség az USA-ban és Európában is megszokott, Kanadában azonban korábban nem létezett, és nyilvánvalóan az SNC–Lavalinre szabták.
Az igazságügy-miniszteri poszt mellett a főállamügyészit is betöltő Wilson-Raybould azonban nem volt hajlandó az új törvényt alkalmazni az SNC–Lavalin érdekében. Mint a nagy vihart kavart parlamenti meghallgatásán elmondta, erre a kormányfőtől és környezetétől „burkolt fenyegetést” jelentő üzeneteket kapott, majd idén januárban leváltották, és veteránügyi miniszternek tették meg, amiről egy hónap után lemondott.
AFP / Julian Besset
A nyomásgyakorlást Gerald Butts nyakába varrták, aki Trudeau barátja az egyetemi évekből, és stratégaként meghatározó szerepet játszott abban, hogy a politikust előbb a Liberális Párt elnökévé, majd Kanada miniszterelnökévé választották. Trudeau legfontosabb tanácsadójaként kivételes befolyása volt a kormányzati döntésekre, ám a botrány miatt lemondásra kényszerült. A parlamenti meghallgatásán tagadta, hogy nyomás alá helyezte volna Wilson-Raybouldot, mondván, ő és munkatársai csupán azt javasolták, vegyen igénybe független jogi véleményt az SNC–Lavalin enyhébb megbüntetésének kérdéséről. A miniszter lefokozással felérő áthelyezését pedig rutinszerű kormányátalakítási lépésnek minősítette, és ő is hangsúlyozta a 9 ezer munkahely megőrzésének prioritását.
Az SNC–Lavalin ügyében még nincs döntés, ám politikai elemzők szerint Trudeau erkölcsi tőkéje alaposan megfogyatkozott. Már vannak közvélemény-kutatások, amelyekben hét hónappal az októberi választás előtt az ellenzéki Konzervatív Párt átvette a vezetést a liberálisoktól. A magát a progresszív politizálás bajnokaként, feministaként és a kanadai őslakosok kiengesztelőjeként feltüntető, 47 éves Trudeau – akinek külön csapás, hogy Wilson-Raybould nő és az őslakosok egyik törzsi vezetője – bírálói szerint azt bizonyította, hogy gondosan felépített arculata mögött ő sem különb a többi politikusnál. És azt is felidézik, hogy a 2015-ös elsöprő győzelmét a nosztalgiát jelentő neve mellett főleg annak köszönhette, hogy a választóknak éppen a kisded játékokat űző politikusokból lett elegük.
NAGY GÁBOR
