„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Jane Fonda azt tervezte, hogy elnökké választása után találkozót kér Doland Trumptól, hogy meggyőzze őt a globális felmelegedés elleni harc szükségességéről.
Az Oscar-díjas színésznő kedden Washingtonban újságírók előtt beszélt azon korábbi szándékáról, hogy hivatalba lépése után az amerikai elnököt "szép, érzéki" klímaaktivistákkal, köztük Pamela Andersonnal meglátogatja. "Valahogy ismerem az olyan férfiakat, mint Trump" – mondta Fonda, aki szombaton lesz 82 éves.
"Arra gondoltam, hogy három-négy szép, érzéki, csodás aktivista, például Pamela Anderson, valamint néhány tudós részvételével egyeztetek egy találkozót Trumppal, és letérdelünk előtte. Azt mondtuk volna neki: Trump elnök, ön az egész világ hőse lehetne, a legfontosabb ember, aki valaha született, a legjobb, legtökéletesebb, legcsodálatosabb, legnagyobb, leghatalmasabb, legvarázslatosabb, ha védené a bolygót" – idézte fel tervét Fonda.
Az elképzelést Trump veje, Jared Kushner elé terjesztette 2016-ban, aki feleségéhez, Ivanka Trumphoz irányította őt, mondván, ő a környezetvédő a családban. Ivanka jót nevetett rajta, de aztán Fonda többé nem hallott felőlük.
Mivel az elképzelésből semmi nem valósult meg, a színésznő Washingtonba költözött, hogy tömegtüntetéseket szervezzen a klímavédelem mellett.
Tiltakozott többek között a washingtoni Capitoliumnál is, ahol többször le is tartóztatták. Annak idején úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozásra Greta Thunberg 16 éves svéd aktivista inspirálta.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.