szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az amerikai elnök választási rendezvénye Portsmouthban lesz. Mindeközben több államban ismét megugrott az új fertőzöttek száma.

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban - jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője. 

Közleményében Hogan tudatta, hogy a rendezvényt Portsmouthban tartják, a helyi nemzetközi repülőtéren. Ez lesz az elnök első kampányrendezvénye a múlt hónapban az oklahomai Tulsában megtartott nagygyűlés óta. 

Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre és velünk ünnepli Amerikát, a világ történetének legnagyszerűbb országát

 - fogalmazott vasárnap Gidley.

A bejelentés után elemzők emlékeztettek arra, hogy több amerikai tagállamban ismét megugrott a koronavírus-járványban újonnan megfertőződöttek száma. A járvány elsősorban Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában és Georgiában lángolt fel. Az arizonai Phoenix város demokrata párti polgármestere, valamint a texasi Austin szintén demokrata párti polgármestere vasárnap arról nyilatkozott, hogy szerintük túl korán indították újra az államban a gazdasági és a mindennapi életet.

Kate Gallego, Phoenix polgármestere az ABC televízióban úgy fogalmazott: "az utolsók között voltunk, ahol elrendelték, hogy mindenki  maradjon otthon, és az egyike azon államoknak, amelyek korán újraindultak". Arizonában egyébként csak vasárnap több mint 3500 új fertőzöttet diagnosztizáltak.

A floridai Miami republikánus polgármestere, Francis Suarez, vasárnap szintén azt mondta, hogy az újraindítás után az emberek "úgy viselkedtek, és éltek társas életet, mintha már nem lenne köztünk a vírus". Floridában vasárnap több mint 10 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak.

Közben Kaliforniában vasárnap 5410, szombaton pedig 6510 új koronavírusos beteget diagnosztizáltak. Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a járvány nagyon gyorsan terjed.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Őrizetbe vették, majd hirtelen meghalt egy fehérorosz tüntető

Őrizetbe vették, majd hirtelen meghalt egy fehérorosz tüntető

Ideges volt, hárommillió forint kárt okozott

Ideges volt, hárommillió forint kárt okozott

1600 kilométeres hatótáv, 5 perces töltés: villanymotoros új hiperautót lepleztek le

1600 kilométeres hatótáv, 5 perces töltés: villanymotoros új hiperautót lepleztek le