„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Lezuhant egy turistahelikopter az orosz távol-keleti Kamcsatka-félszigeten, a balesetben többen eltűntek - jelentették orosz sajtóforrások.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának bejelentése szerint a helikopter fedélzetén háromtagú legénység és 13 turista utazott, köztük egy gyerek. A tragédiát nyolcan túlélték, állapotuk nem ad okot aggodalomra.

Nyolc embert továbbra is keresnek, a műveletbe a hadsereg is bekapcsolódott. A helikopter a Kronockij természetvédelmi területen lévő, helyenként mintegy száz méter mély Kuril-tóba zuhant.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap a természetvédelmi terület sajtószolgálatára hivatkozva azt írta, hogy a túlélők kilencméteres mélységből úsztak fel a felszínre az 5-6 Celsius-fokos tóban. A helikopter megmenekült utasainak elbeszélése szerint a jármű orral lefelé kezdett el süllyedni, a becsapódástól a hátsó ajtói kinyíltak.
A túlélőket a park munkatársai mentették ki, akik néhány perccel a jármű lezuhanása után két motorcsónakkal érkeztek a helyszínre. A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy búvárai nem tudják elérni a helikoptert, mert a felszerelésük csak húszméteres merülésre alkalmas. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.
A helikopter tulajdonosa, a Vityaz-Aero cég arról számolt be, hogy a jármű 2020-ban esett át nagyjavításon, és a repülés előtt átvizsgálták. Feltételezések szerint a balesetet a hajtómű meghibásodása vagy a pilóta hibája okozhatta. Az egyik túlélő az Eho Moszkvi rádiónak elmondta, hogy a baleset idején a helyszínen köd volt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.