Egy évvel a Capitolium ostroma után sem gyógyultak be az amerikai demokrácia sebei
Több mint 700 letartóztatással és egy új elnökkel később is egyértelmű hagyatéka van január 6-nak: Donald Trump végérvényesen felborította a Republikánus Pártot, a valóság ellen folytatott háború pedig alacsonyabb lángon, de folytatódik.
2021. január 6-án, magyar idő szerint este 7 óra környékén a demokratikus világ egy emberként figyelte Washingtont, ahol Donald Trump szimpatizánsai éppen megrohamozták az amerikai Capitolium, azaz a szövetségi törvényhozás épületét, hogy megakadályozzák a 2020-as választási eredmények hitelesítését. A halálos áldozatokkal járó ostrom azonban nem csak az erőszakos karaktere miatt volt rémisztő. Trump bukása volt ez első példája annak, mi történik, amikor egy gyomorból jövő érzelmekre, valóságtagadásra és nemzeti sovinizmusra építő politikus elveszít egy választást, és nem hajlandó elfogadni a végeredményt – nem véletlen, hogy a rendbontó populizmussal küzdő Európa a saját bőrén érezte a történteket.
Mi történt pontosan?
A Capitolium ostroma igazán csak kontextusba helyezve nyer értelmet, hiszen önmagában az, hogy egy választáson vesztes oldal magát tartja a többségnek, nem vezet erőszakhoz – emlékezzünk csak vissza 2018 áprilisára, amikor a parlamenti választások után Budapest utcái ugyanezzel a szlogennel teltek meg.
Donald Trump 2016-os választási győzelme után mind a politika- és kommunikációtudomány, mind a sajtó kétségbeesetten kereste a választ: hogyan sikerült a világ legszilárdabb demokráciájának tűnő Egyesült Államok belső egyensúlyát megbontania valakinek, aki semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkezik? Trump megosztó üzenetei, xenofóbiája és PC-tagadása, valamint erős patriotizmusa alapvetően eltért a mainstreamtől abban az országban, ahol a kétpártrendszer miatt szinte kötelező mérsékeltnek lenni, hogy a középen lévő szavazók annak rendje és módja szerint billegni tudjanak az alternatívák között. Az azonban már a 2016-os kampányban kirajzolódott: az iránta érzett rajongás eltér a megszokottól. Tábora pedig már elnöksége előtt elkezdett szektásodni, azzal az illúzióval felvértezve, hogy a status quo-ra fittyet lehet hányni.
Trump egy olyan időszakban került hatalomra, amikor a jobboldali politika teljesen nyíltan megtehette, hogy szembemegy a különböző társadalmi és politikai konszenzussal – részben a közösségi média révén, részben azért, mert a hagyományos TV és sajtó opportunistái lehetővé tették. A Tucker Carlsonhoz hasonló „konzervatív kommentátorok”, a Parlerhez és a Gab-hez hasonló szélsőjobbos közösségi és híroldalak, az elnök Twitter-fiókja és a minden meggyőződésüket felerősítő közösségi algoritmusok együtt drámai hatást értek el, és minden, ami a bűvkörön kívül esett, az a szemükben hazugságnak bizonyult. Az egyébként is vad alaphelyzetre érkezett még a QAnon és más, Donald Trumpra világmegváltó szerepet aggató összeesküvés-elméletek, a médiaellenes háborúban pedig csak olajat öntöttek a tűzre az olyan események, mint a George Floyd-gyilkosság, a Black Lives Matter tüntetések, vagy éppen a koronavírus-járvány. 2020-ra egyértelművé vált, hogy a Trump-fanatikusokat (nem általában a szavazóit) sikerült teljesen leválasztani a valóságról.
Ezzel egyidejűleg viszont – ami a hosszú távú politikai következményeket nézve talán sokkal aggasztóbb – Trumpnak sikerült kiüresítenie a Republikánus Pártot is. A belső ellenzék megszűnt, a kétkedő hangokat elnyomta a sikeréhes trumpista hullám, a programtervezés leállt, és a különböző államok republikánus helytartói is egyre inkább eltávolodtak a valóságtól.
Ezek után lehetett sejteni, mégis sokkoló volt, hogy a végül több millió szavazattal elbukott 2020-as választás után a Trump-szimpatizánsok és a volt elnökhöz hű média tudósítói nem vettek tudomást a vereségről, ahogy az sem volt igazán meglepő, hogy a Trump-fanatikusok köreiben felülreprezentált militáns republikánusok nem félnek a kezükbe venni az ügyet. Utóbbi kicsúcsosodását jelentette a Capitolium ostroma, amelyben az olyan, már-már félkatonai szélsőjobboldali szervezetek, mint a Proud Boys, vagy éppen az Eskü Őrzői is részt vettek, és konkrétan a rendbontók védelméért, saját rendőrségként voltak jelen.
Miután kiderült, hogy január 6-án hitelesítik az államok által a kongresszusnak beküldött szavazatokat – egyúttal hitelesítve a választás eredményét –, a fanatikusok már 5-étől gyülekeztek a fővárosban, és hallgatták a különböző republikánus kommentátorok, politikusok és celebek beszédeit arról, hogy természetesen megnyerték a választást, és legyenek készek akár a vérükkel küzdeni Donald Trumpért és az általuk vélt igazságért.
Készek voltak. Helyi idő szerint délelőtt 11 órakor állt ki Donald Trump a Fehér Ház előtti „Mentsük meg Amerikát Menet” tagjai elé, és azt közölte: a Capitolium elé várja híveit, ugyanis harcolni kell, mert „az országot gyengeséggel nem lehet visszaszerezni.” Ami délután egytől történt, az pedig szinte történelem: az ostromlók elölről-hátulról körbevették az épületet, és hamar átküzdve magukat a létszámhátrányban lévő rendőrökön, a szenátusi szárny felé vették az irányt. Az ott ülőket a biztonságiak kimentették, de a támadók még három órán keresztül randalíroztak az épületben, többször tűzharcba keveredve a rendőrökkel, és hatalmas kárt téve az amerikai demokrácia szentélyében. A feszültséget tovább növelte menet közben, hogy Trump alelnöke, Mike Pence (aki a szavazatok hitelesítésében kellett, hogy részt vegyen) közölte: a demokrácia híveként nem fogja megakadályozni a voksok megszámolását.
Az ostromnak Donald Trump helyi idő szerint délután négy után vetett véget: a volt elnök Twitterre posztolt videójában arra kérte szimpatizánsait, hogy menjenek haza és legyen végre béke – de kifejtette, hogy az ott lévők nagyon különlegesek, és nagyon szereti őket. A hír elérte a Capitoliumban randalírozókat, és vegyes érzelmekkel, de távoztak, egyúttal lezárva a 21. századi amerikai történelem talán legrémisztőbb óráit 9/11 óta.
Nincs igazság, csak látszólagos béke
Az ostromban végül öten, egy rendőr és négy demonstráló vesztette életét. A Capitoliumot védő Brian Sicknicket stroke-ot kapott, a támadók közül egyedül Ashli Babbitt, volt légierős katona halt meg tűzharcban, a többi áldozatot vagy eltaposták, vagy rosszul lettek az ostrom alatt vagy azt követően. Az elmúlt egy évben 705 embert tartóztattak le a támadás miatt, ebből 165-en vallották magukat bűnösnek, 71 embert pedig elítéltek. Börtönbe egyelőre 31-en kerültek, a többség pénzbüntetést kapott, vagy feltételes szabadlábon, illetve háziőrizetben van. A legismertebb arcok közül Jacob Chansley, avagy a szarvasagancsot viselő, festett arcú QAnon-sámán 3,5 évet kapott, a Nancy Pelosi házelnök irodáját elfoglaló Richard Barnett, valamint a konföderációs zászlóval a Capitoliumban mászkáló Kevin Seefried ügyeit pedig majd 2022-ben tárgyalják, miután, ellentétben Chansley-vel, nem vallották bűnösnek magukat.
Az igazságszolgáltatás részeként végül január 10-én a közösségi oldalak megváltak Donald Trumptól uszítás vádjával, azonban az alkotmányos vádeljárás, az impeachment elnöksége alatt másodszor is sikertelen volt, mert ugyan a vádemelés megtörtént, nem gyűlt össze a szükséges szenátusi kétharmad a közhivataloktól való eltiltásához. Ez csak azért lett volna jelentős Biden beiktatása után, mert megakadályozta volna, hogy Trump a későbbiekben újrainduljon az elnökségért.
És akkor el is érkeztünk a legnagyobb problémához, amivel a Biden-adminisztráció szembe kell nézzen, egy év elteltével ugyanis világos:
a drámai bukás ellenére sem Trump, sem a Trump-hatás nem tűnt el a közéletből.
A Republikánus Párt alapjaiban alakult át jobbközép csoportosulásból Trump-szektává, és e pillanatban biztosra vehető, hogy a korábbi elnök 2024-ben is a Fehér Házba készül. A jobboldali média sem lépett egyet hátra, hanem a Trump által rögzített üzenetek mentén mélyíti a társadalmi törésvonalakat, és nem a korábbi elnökért, hanem a jelenlegi adminisztráció ellen kampányolva prezentál alternatív valóságokat a jobboldalnak.
Jan-Werner Müller: Illúzió azt hinni, hogy az Orbán-rendszer felemészti önmagát
Európának sok idő kellett, de észrevette: Orbán Viktor rendbontása nem mehet tovább szó nélkül - mondta a hvg360-nak Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politikafilozófusa, populizmus-szakértője. Szerinte azzal, hogy Merkel eltűnik a színről, a Fidesz pedig kiesett a Néppártból, sokkal nehezebb feladat vár Orbánékra a 2022-es választásokon, ha pedig az ellenzék jól fókuszálja az üzeneteit, jó esélyekkel indulhat.
Joe Biden inkluzív, összefogáspárti ígéretei megfeleltek a célnak, hogy a 2016 után letört demokratákat újra megmozgassák, ahhoz viszont kevésnek bizonyulnak, hogy egy kettétört demokráciát összeolvasszanak. Jóhiszeműen ugyan hozzá lehet tenni, hogy az adminisztráció egy elhúzódó járványügyi krízissel küzd, és a társadalmi békét ígérő célokat egyébként is sokkal nehezebb megvalósítani, Biden hivatalban töltött első éve mégis kevés lényegi változást hozott Amerika életébe, és legkevésbé sem orvosolta az általa is kiemelt fontosságúnak tartott demokráciadeficiteket. A republikánus vezetésű államokban a szerintük elcsalt választás után egyre több választási törvényt fogadnak el, amelyek megnehezítik a voksok leadását és nagyobb kontrollt adnak a helyi felügyelők kezébe, a Republikánus Párttal pedig szövetségi szinten lehetetlen tárgyalni.
Biden demokráciacsúcsa szövetségi rendszert épít, de a magyar trójai faló a kapuban marad
Már szerdán elkezdődnek a Csúcs a Demokráciáért című kongresszus eseményei, amelyre Joe Biden 111 országot hívott meg - a magyar kormányt nem. Az Egyesült Államok számára stratégiai döntés, ki kap helyet a tárgyalóasztalnál és míg a lengyelekre partnerként, a magyarokra csapdaként tekint a Fehér Ház.
Az ostrom évfordulóján Joe Biden rövid beszédet tartott, amelyben a támadást egy az egyben Donald Trump számlájára írta. Azt mondta, elődje előrébb helyezte a sérült egóját a demokráciánál és az alkotmánynál, és hangsúlyozta, hogy egy ehhez hasonló támadás az ország berendezkedése ellen soha többet nem fordulhat elő. Biden emellett a Capitoliumot védő rendőrök bátorságát külön is kiemelte. Beszéde fő üzenetének pedig – mint korábban is oly sokszor – a demokráciát tette: ahogy fogalmazott, január 6. a demokrácia kettős természetét; törékenységét és erősségét mutatja, hozzátéve, hogy mindennek a jogállamiság a legfontosabb pillére.
Biden tehát egy évvel a modern, nyugati demokráciák egyik legsötétebb napja után ott tart, hogy vissza kell állítania az amerikai demokrácia nívóját házon belül és nemzetközi szinten is. Utóbbiért észszerű, de egyelőre erőtlen lépés volt a tavaly év végi „Csúcs a Demokráciáért” című virtuális fórum, ahova a demokratikus világ képviselőit (Magyarország kivételével) hívta meg azért, hogy együtt tegyenek vállalásokat a jogállamiság és a gondolat szabadságának megvédése érdekében. Az adminisztráció nemzetközi viselkedése tökéletesen illeszkedik a globális Nyugat küzdelmeibe,
a világ demokratái ugyanis úgy kell áthatoljanak az autoriter vezetők által előidézett, és híveik újragyártott információbuborékokon, hogy közben a Covid tovább növeli a valóság és a tévhit közötti távolságot, a társadalmi feszültség pedig bármikor a tetőfokára hághat.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Biden demokráciacsúcsa szövetségi rendszert épít, de a magyar trójai faló a kapuban marad
Már szerdán elkezdődnek a Csúcs a Demokráciáért című kongresszus eseményei, amelyre Joe Biden 111 országot hívott meg – a magyar kormányt nem. Az Egyesült Államok számára stratégiai döntés, ki kap helyet a tárgyalóasztalnál és míg a lengyelekre partnerként, a magyarokra csapdaként tekint a Fehér Ház.
Nagy Iván László: A demokrácia megőrzéséért muszáj antidemokratikusnak lenni
Nem kell sokat visszamenni a történelemben, ha látni akarjuk, milyen következményei lehetnek annak, ha azt hisszük: az antidemokratáknak létezik olyan, hogy elég. Ha valaki felrúgja a játékszabályokat, azokat betartani onnantól pancserség. A liberális demokráciát pedig nem lehet megmenteni anélkül, hogy alkalmazkodnánk a játéktérhez – még akkor sem, ha ez nem egy liberális demokrata dolog. Vélemény.
