„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A döntéssel az államfő lényegében megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni.
Sergio Mattarella (borítóképünkön balra) olasz köztársasági elnök csütörtökön este elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök nem sokkal korábban benyújtott lemondását. Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez, és mérje fel a politikai erőviszonyokat.
A dpa német hírügynökség szerint Mattarella döntése, hogy elutasítja a kormányfő lemondását, lényegében azt jelenti, hogy megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni, amelynek minden valószínűség szerint már nem lesz tagja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) eddigi kormánypárt.
Draghi azt követően jelentette be lemondását, hogy az M5S kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi voksolásról, amelyet a kormány bizalmi szavazásnak nyilvánított. A kormányfő ezt követően úgy fogalmazott, hogy „a kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé”.
Ugyanakkor Draghi korábban azt hangoztatta, hogy nem akar második mandátumot vállalni, s a többi koalíciós partner is már előzetesen jelezte, hogy előrehozott választásokat akarnak, ha az M5S nem támogatja többé a kormányt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.