Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A házasságot nem, a kapcsolat megáldását viszont kérhetik Németországban meleg és elvált katolikusok. Az egyházi vezetők látványosan szembefordultak a pápával.
38 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 11 tartózkodással megszavazták a német katolikus püspökök, hogy ezentúl a meleg párok és az egyszer már elváltak kapcsolatát is megáldhatják a templomban. A döntés 2026-tól lesz érvényben – írja a The Wall Street Journal.
Ferenc pápa ugyan sokszor elmondta – épp egy most megjelent interjújában is –, hogy az egyház várja a melegeket is, a pápa még 2021-ben jóváhagyott egy dekrétumot arról, hogy a meleg párokat nem lehet megáldani, mert „Isten nem áldhatja meg a bűnt”. Így aztán most is figyelmeztetett több konzervatív püspök, hogy veszélyesen eltávolodhat egymástól a német álláspont és a Vatikán (mondjuk ötszáz éve sokkal látványosabb volt, ahogy néhány német egyházi ember szembefordult a pápával).
A német püspökök zsinatát még 2020-ban hívták össze, eredetileg azzal a céllal, hogy az egyházon belüli szexuális visszaéléseket vizsgálja. A Vatikán arra kérte őket később, hogy függesszék fel a zsinatot, de ők elutasították ezt a kérést.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.