Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Törökország több mint egy éven keresztül blokkolta a finn és svéd NATO-csatlakozást, Finnországnak viszont pénteken zöld utat adott a katonai szövetségbe.
Törökország hajlandó elfogadni Finnország NATO-csatlakozási kérelmét – jelentette be pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök a finn elnökkel közös sajtótájékoztatóján.
Sauli Niinistö finn elnök már március 15-én jelezte: Törökország döntött a támogatásukról, ő pedig ekkor fogadta el a törökök péntekre szóló meghívását.
Erdogan tavaly óta akadályozza Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, azonban egyelőre csak a finnek kaptak tőlük zöld utat a NATO-ba, Svédország csatlakozását továbbra is blokkolják.
A török államfő reményét fejezte ki, hogy a török parlament még a május 14-én tartandó választások előtt ratifikálja Finnország NATO-csatlakozását. Azt mondta: Finnország tagságával a NATO még inkább megerősödve játszik aktív szerepet a globális biztonság és stabilitás megőrzésében.
Erdogan ugyanakkor jelezte, hogy Svédország NATO-csatlakozását illetően negatív a megítélése, miután Stockholm még nem adta ki Ankarának azt a mintegy 120 „terroristát", akiknek a kiadatását Törökország követeli. Finnország esetében ilyen dolgok nincsenek – tette hozzá.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.