Finn elnök: „Nehéz helyzetet teremtett volna, ha nemet mondunk Ankarának”

Sauli Niinistö finn elnök vasárnap védelmébe vette, hogy hazája esetleg Svédország nélkül fog csatlakozni a NATO-hoz.

  • MTI MTI
Finn elnök: „Nehéz helyzetet teremtett volna, ha nemet mondunk Ankarának”

"Meg kellett volna tiltanunk Törökországnak a ratifikációt? Kissé őrülten hangzik" - jelentette ki a finn államfő, miután Ankara március 17-én úgy döntött, hogy egyelőre csak Helsinki csatlakozását ratifikálja.

"Nagyon nehéz helyzetet teremtett volna, ha nemet mondunk Ankarának" - tette hozzá Niinistö, aki pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt.

A finn elnök felidézte: ismételten hangsúlyozták, hogy amennyiben rajtuk múlik, Svédországgal "kéz a kézben" akarnak az észak-atlanti szövetséghez csatlakozni. "A finn NATO-tagság ratifikálása azonban Törökország és Magyarország kezében van" - tette hozzá.

Niinistö a svéd SVT televíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy meglátása szerint Finnország korábbi csatlakozása nem rontja Svédország biztonsági helyzetét, mindemellett pedig reményét fejezte ki, hogy nem fog soká tartani, míg Svédország is követheti Finnországot a NATO-ba.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.