„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ez lehet a legsúlyosabb vihar több mint egy évszázada, amely elérte Floridát.
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy a Milton hurrikán történelmi veszélyt jelenthet Floridára, ezért a legmagasabb fokú figyelmeztetést adta ki – közölte a The Guardian.
A hurrikán „jelenlegi útvonala alapján a Tampa-öböl térségében éri el a szárazföldet, egyenesen átvág az államon, keletről nyugatra, és fennáll a lehetősége, hogy hurrikánként lép be Floridába, és hurrikánként hagyja el Floridát az atlanti partvidéken” – mondta Biden a Fehér Házban.
„Ez lehet a legsúlyosabb vihar több mint egy évszázada, amely elérte Floridát. Ha Isten is úgy akarja, nem lesz az, de jelenleg így néz ki.”
Hozzátette, hogy beszélt Ron DeSantisszal, Florida republikánus kormányzójával, aki tegnap visszautasította Kamala Harris hívását.
Joe Biden elhalasztotta németországi és angolai látogatásait a vihar miatt.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal repülőgép-műveleti központja kedden egy videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen az egyik repülőgépük a hurrikánon keresztül repül, hogy adatokat gyűjtsön az előrejelzések javítása és a hurrikánkutatás támogatása érdekében.
Bumpy ride into Hurricane #Milton on @NOAA WP-3D Orion #NOAA43 “Miss Piggy” to collect data to help improve the forecast and support hurricane research.
— NOAA Aircraft Operations Center (@NOAA_HurrHunter) October 8, 2024
Visit https://t.co/3phpgKNx0q for the latest forecasts and advisories
Visit https://t.co/UoRa967zK0 for information that you… pic.twitter.com/ezmXu2Zqta
Tampát 1921 óta nem érte közvetlenül hurrikán, és a vízszint akár 4,5 méterrel is emelkedhet. A város polgármestere, Jane Castor a környék lakóit határozottan figyelmeztette: „Ha úgy döntenek, hogy maradnak…, meg fognak halni.” Floridában több mint egymillió embert evakuálnak:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.