Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hadsereg szerint a járművekkel terroristákat és fegyvereket szállítanak.
A Hezbollah fegyverraktárai és -gyárai ellen hajtott végre csapásokat az izraeli hadsereg (IDF) Bejrút egyik külső városrészében, Dahiében.
A The Jerusalem Post szerint az IDF azt közölte, hogy a létesítményeket civil épületek alatt alakították ki, ami szerintük annak a jele, hogy a Hezbollah szisztematikusan visszaél a civil infrastruktúrával, és veszélyezteti az ott élő polgári lakosságot.
Ugyanerre erősített rá Izrael arab nyelvű katonai szóvivője, aki azt állítja, hogy a Hezbollah mentőautókat használ arra, hogy a fegyvereseit, valamint fegyvereket szállítson. Éppen ezért az IDF támadni fogja a járműveket, függetlenül a típusuktól.
Avichay Andraee bizonyítékkal nem támasztotta alá a kijelentését, ugyanakkor arra szólította fel a libanoni egészségügyi dolgozókat, hogy kerüljék a kapcsolattartást a Hezbollah tagjaival, és ne működjenek együtt velük.
A civil lakosságnak azt üzente a szóvivő, hogy ne utazzanak az ország déli része felé.
A libanoni kormány szerint mostanra 1,2 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát azóta, hogy az utóbbi hetekben tovább eszkalálódott a közel-keleti konfliktus. Izraeliek is tízezrével hagyják el Észak-Izraelt, mert Dél-Libanonból folyamatosan rakétákat lőnek a területre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.