És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
“Mind érezzük, hogy az ismeretlen felé közelítünk” – mondta Donald Tusk.
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk a lengyel tanárok szakszervezete előtt arról beszélt, komoly és valódi veszélye van annak, hogy az ukrán–orosz konfliktus eszkalálódik, és globális háborúvá válik – írja a Politico.
Tusk szerint az orosz támadás döntő szakaszba érkezett.
“Mind érezzük, hogy az ismeretlen felé közelítünk. Egyikünk se tudja, hogyan ér majd véget ez a konfliktus, de azt látjuk, hogy most drámai dimenziói vannak.”
A miniszterelnök szerint az elmúlt 24 óra fejleményei alapján elképzelhető a globális eszkaláció.
Tusk ezalatt arra gondolt, hogy az elmúlt napokban előbb az amerikaiak, aztán a britek is engedélyezték Ukrajnának, hogy általuk szállított nagy hatótávolságú fegyverekkel orosz területre is lőjenek, amire Oroszország először a nukleáris doktrínája szigorításával, később közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták bevetésével reagált.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.