Az izraeli hadsereg (IDF) szárazföldi hadműveletet indított a Gázai övezetben – ezt a hadsereg hivatalos X-oldalán jelentették be. Az IDF a közlemény szerint célzott szárazföldi műveleteket indított Gáza nyugati és déli részén, hogy „kibővítsék a biztonsági zónát, és ütközőzónát hozzanak létre a Gázai övezet déli és észak része között”.
Az IDF egyúttal ismét bevonult az övezetet kettéválasztó Necarim-tengely területére, ahonnan február 9-én, a Hamásszal kötött fegyverszünet életbelépését követően vonultak ki.
Izrael kedden újra bombázni kezdte a Gázai övezetet, véget vetve ezzel a két hónapja tartó tűzszünetnek. A légicsapásokban 436-an meghaltak a gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint, köztük 183 gyermek és 94 nő – számolt be a Sky News, amely szerint az áldozatok között volt az ENSZ egy munkatársa is.
Több száz áldozattal járó, kiterjedt katonai csapásokkal szakította meg Izrael a két hónapja tartó gázai tűzszünetet. Amíg nincs válasz arra, ki kormányozza és építi újjá a Gázai övezetet, addig esélytelen a tartós fegyvernyugvás. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek belpolitikai szempontból is jól jöhet a háború folytatása, miközben az izraeli kormány halogatja a Hamász közel másfél évvel ezelőtti terrortámadásának kivizsgálását.