„Ez egy szadista, halálos csapda” – a mesterlövészek random lövöldöznek, és már az orvosok is ájuldoznak az éhségtől Gázában
Az ENSZ fiókszervezete szerint több mint ezer palesztint öltek meg, miközben megpróbáltak élelmiszersegélyhez jutni.
Franciaországhoz hasonlóan a szeptemberi ENSZ-közgyűlésen teheti meg hivatalosan is ezt a lépést az Egyesült Királyság.
Az Egyesült Királyság szeptemberben elismeri a palesztin államot, amennyiben Izrael nem változtat a mostani elképzelésein – írja a Politico. Múlt héten Emmanuel Macron francia elnök tett hasonló ígéretet, ezt követte most Keir Starmer brit miniszterelnök, aki a keddi rendkívüli kabinetülésen kijelentette, hogy ez a megfelelő idő erre a lépésre, ugyanis Gázában egyre rosszabb a helyzet, romlanak a békefolyamat kilátásai.
Az ENSZ fiókszervezete szerint több mint ezer palesztint öltek meg, miközben megpróbáltak élelmiszersegélyhez jutni.
A palesztin állam hivatalos elismerése az ENSZ őszi közgyűlésén történhet meg. A brit miniszterelnök szerint a Hamásznak ugyanakkor el kell engednie a fogvatartott túszokat, le kell fegyvereznie magát, emellett el kell fogadnia azt is, hogy nem kap szerepet a gázai kormányalakításban.
„Éhező csecsemőket, állni sem tudó gyenge gyerekeket látunk olyan képeken, amelyek egész életünkben velünk maradnak” – mondta keddi beszédében Startmer, és hozzátette, kudarcos, ahogyan a segélyek eljutottak Gázába.
David Lammy külügyminiszter egy New York-i ENSZ-konferencián elmondta, hogy Nagy-Britannia kiemelten támogatja a kétállami megoldás létrejöttét a régióban betöltött történelmi szerepe miatt.
A zsidó politikai, kulturális és tudományos folyóirat megkeresésére tizenöten válaszoltak.
Nyitókép: Ian Vogler / POOL / AFP
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.