„Ez egy halálos csapda volt” - legalább 30 áldozata van az izraeli támadásnak Gázavárosban

Egyre durvább a helyzet Gázavárosban, ahol éhezők százezrei várják az óriási tengeri segélykonvojt.

  • HVG

Legalább 30-an vesztették életüket a Gázavárosban és környékén végrehajtott izraeli támadásokban – tudósít a helyi egészségügyi hatóságokra hivatkozva a Guardian. Közülük 13-an élelmiszersegélyre várakozva haltak meg; az áldozatok között van öt gyerek is, akik egy lakóházat ért légicsapásban vesztették életüket.

Gázaváros egyik legnagyobb negyedét, Sheikh Radwant a helyiek beszámolója szerint egész szombaton tankokkal és vadászgépekkel lőtték, a lakosok közül sokaknak sikerült elmenekülniük.

Szemtanúk szerint izraeli katonák a Netzarim folyosón – a Gázát kettészelő katonai zónában – összezsúfolódott tömegre is tüzet nyitottak.

Ez egy halálos csapda volt

– idézte a brit lap Ragheb Abu Lebdát, aki szintén élelmiszersegélyre várakozott a támadás idején.

Eközben a háború eddigi legnagyobb segélyszállítmányát indították útjára Gázába a Szumud nevű flotillával, több mint negyven ország aktivistáival a fedélzeten – köztük világhírű színészekkel, mint Susan Sarandon, Liam Cunningham és Eduard Fernández.

A Szumud segélyflotilla úton Gázába
Esra Hacioglu / ANADOLU / Anadolu via AFP

A napokban több tucatnyi csónak csatlakozik a tengeri segélykonvojhoz Olaszországból, Görögországból és más mediterrán kikötőkből.

Újabb segélyflotta indul Greta Thunberggel Gázába, hogy megtörje az „illegális ostromot”

Vasárnap délután indul Barcelonából egy hajóflotta, ami humanitárius segélyt és aktivistákat szállít Gázába.

Helyi források szerint a kétmilliós lakosságú Gázai-övezet nagyjából fele keresett menedéket Gázavárosban, az izraeliek – akik már körbevették a várost – pedig fogadkoznak, hogy evakuálják a civileket, mielőtt behatolnának.

Miközben a városban már most is humanitárius katasztrófa van: az ENSZ szerint félmillió palesztint fenyeget az éhinség, akik embertelen körülmények között kénytelenek átvészelni a háborút.

(Borítóképünkön Gázaváros egyik külső kerülete a szombati izraeli légicsapás után. Forrás: Ali Jadallah / Anadolu via AFP)

Hozzászólások