Lengyelország gyalogsági aknákkal fogja védeni Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határát

A nyolcszáz kilométeres keleti határ védelmét erősítenék a taposóaknákkal.

  • MTI

Lengyelország a hidegháború vége óta először, újra gyárt majd gyalogsági aknákat, amelyekkel Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határát tervezi védeni – mondta szerdán Pawel Zalewski védelmi miniszterhelyettes a Reutersnek.

Zalewski szerint Varsó fontolgatja, hogy ilyen aknákat Ukrajnának, illetve a balti államoknak is szállítson, de elsődlegesnek a lengyel szükségleteket tekinti. Mint mondta, a harceszközök a Keleti Pajzs fedőnevű védelmi projekt részét képezik, amellyel a mintegy 800 kilométer hosszú keleti határt biztosítják.

A gyártást a lengyel Belma hadiipari vállalat fogja végezni. Jaroslaw Zakrzewski cégigazgató elmondta, hogy a gyártást fokozatosan évi 1,2 millió aknára növelik, és többévi gyártásnak megfelelő, 5-6 millió darabos megrendelésre számít. A minisztériumtól egyelőre nem kaptak hivatalos megrendelést – tette hozzá.

A lengyel külügyminisztérium szerint az aknák tömeges előállítása azt követően indulhat be – hivatalosan 2026. február 20-án –, hogy letelik az 1997-es Ottawai Egyezményből való lengyel kilépés utáni féléves moratórium. Az egyezmény tiltja a gyalogsági aknák alkalmazását, tárolását, gyártását és forgalmazását.

Lengyelország augusztusban kezdte meg a kilépési folyamatot az Ottawai Egyezményből. Finnország, a balti államok és Ukrajna is az egyezményből való kilépés mellett döntött. Emellett Helsinki és Vilnius rögtön be is jelentette gyalogsági aknák gyártását a jövő évtől.

https://hvg.hu/360/20250708_interju-aknamentesito-halo-trust-ukrajna

(Fotó: AFP/Anadolu Agency/Ignacio Marin, illusztráció)

Hozzászólások