Vagyonokért, magángépekkel menekülnek a Dubajban rekedt gazdagok, miután az amerikai és izraeli csapásokra érkező ellentámadások miatt lezárták az olajmonarchiák nagy reptereit, illetve a légitársaságok csak nagyon korlátozott számban repülnek. A jelenség Dubaj mellett Abu-Dzabi és Doha esetében is hasonló.
Az Associated Press szerint drasztikusan megugrott a charterjáratok és magángépek iránti kereslet. Akik megtehetik, akár 200 ezer dollárt (66 millió forintot) is fizetnek egy Európába tartó útért. Alapesetben egy teljes privát járat sem kerül sokkal többe százezer dollárnál (nagyjából 33 millió forintnál) 16 főre. Egy emberre bontva 26-szor drágább most egy jegy, mint békeidőben. Az AP hozzáteszi, hogy
reálértéken a második világháború kitörése óta nem volt ilyen magas a repülőjegyek ára.
„A kereslet hatalmas, és nem tudunk elegendő repülőgépet küldeni, hogy kielégítsük” – mondta Altay Kula, a franciaországi székhelyű magánrepülőgép-kereskedő JET-VIP vezérigazgatója. Hozzátette: az árak azért magasabbak, mert beleszámolják a plusz kockázatot. A charterjáratok árának kilövését más cégek azzal magyarázták, hogy ott is kevés a gép, mivel több repülő maradt olyan reptereken, ahonnan nem lehet felszállni.
https://x.com/nexta_tv/status/2027725555987030303
Nem mindenki tud magángépet fizetni vagy elérni a még mindig elérhető néhány menetrend szerinti járat egyikére, ők akar tíz órát autózhatnak az iráni csapások által szintén érintett Szaúd-Arábia nagyvárosaiba. Vannak olyan tehetős emberek, akik a szárazföldön igyekeznek eljutni a térség még mindig működő utasforgalmi repterére. Ők jellemzően konvojban haladnak, és magánkatonai vállalatokat bérelnek fel az útra. A megnövekedett forgalom miatt persze a szárazföldi határátkelőknél is többórás sorok vannak.
https://hvg.hu/vilag/20260304_izrael-ujabb-csapashullamot-inditott-iran-ellen-megneveztek-a-kuvaitban-meghalt-amerikai-katonakat-percrol-percre-a-kozel-keleti-haborurol