Szlovákia is csatlakozna a Baltikum légtérvédelméhez

De csak ha beérkeznek az F-16-osok, amiket az Ukrajnának adott szovjet haditechnika helyett rendeltek.

  • HVG

Szlovákia a jövő év végén be akar kapcsolódni F–16-os vadászgépeivel a balti országok légterének védelmébe – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter. A NATO Air Policing missziójának célja, hogy a Baltikumban saját vadászrepülőgépekkel nem rendelkező balti országok – Litvánia, Lettország és Észtország – légterét védjék, ellenőrizzék.

Kalinák elmondása szerint – amit az MTI idézett – Szlovákia azt is tervezi, hogy 2028-tól bekapcsolódik a NATO rotációs légvédelmi missziójába is, amelynek céljára elkülönítenének kettő, a nemrégiben Izraeltől vásárolt Barak MX típusú légvédelmi rendszerből.

A döntés érdekessége, hogy Szlovákia korábban – 2023-ban, még Eduard Heger ügyvezető kormánya idején – teljes vadászrepülőgép-állományát, 13 darab MiG–29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert Ukrajnának adta. Emiatt a tárca akkori vezetőjét, Jaroslav Nadot számos bírálat érte, és ezzel kapcsolatban 2024-ben Robert Kalinák, a jelenlegi szlovák védelmi miniszter feljelentést is tett.

Mint a térség legtöbb állama, Pozsony is kiszórta a régi szovjet haditechnikát Ukrajnába. Ugyan Szlovákia korábban másfél milliárd euró értékben 14 darab F–16-os vadászgépet vásárolt, egy ideig valóban légierő nélkül maradt Magyarország északi szomszédja. A megoldás az lett, hogy Szlovákia légterének védelmét – a csehek és a lengyelek mellett – a Magyar Honvédség vállalta el. A Magyar Légierő azóta el is látja a feladatát, sőt Szlovénia légterét is magyar Gripenek védik. Ezenfelül Magyarország szintén oszlopos tagja a balti légtérellenőrzésnek, amelyben nemrég vezetőként vett részt.

https://hvg.hu/360/20251211_hvg-magyar-gripenek-litvaniaban-nato

A Szlovákia által megrendelt F–16-os vadászokból eddig tíz darabot szállítottak le, a legutóbbi három tavaly decemberben érkezett meg az országba. Az ország védelmébe viszont még nem vonták be őket; erre a tervek szerint csak az idei év későbbi szakaszában kerül sor.

Az oroszellenességgel nem vádolható Robert Fico kormánya finom külpolitikai igazodáson ment át a magyar választás után. A szlovák miniszterelnök hétfőn Andrej Babis cseh és Donald Tusk lengyel kormányfő társaságában posztolt arról, hogy várják vissza a V4-be Magyarországot.

Nyitókép: Magyar légtérrendészet misszió Litvániában 2025. november, Veres Viktor

Hozzászólások