Tetszett a cikk?

Szerencse, hogy nincs szabadságharc, mert azt Semjén Zsolt vívná lóhátról. Magyarország maga alatt vágja a fát: a külföld, a tőke és a multik nélkül belehalnánk egy hóesésbe. Most még megúsztuk egy kétnapos bohózattal.

©
"...nemigen látom, hogy a kizáró patriotizmus e forró lázából
bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat."

Liszt Ferenc

A katasztrófavédelem igenis működött, láttam fényképet az operatív törzsről. A képen a vezérkar éberen szemléli az Időkép.hu előrejelzését a situation roomban, a miniszterelnök társaságában. Az állam egyébként békeidőben az Időkép bedöntésén fáradozik. Aztán amikor baj van, akkor szalad hozzájuk tanácsért és jóslatért.

Országos riasztásért pedig a mobilcégekhez fordul. Annak ellenére, hogy szerkesztett magának egy riasztórendszert, amit két éve egy Középföldén pusztító vihar keretében demonstrált. A Magyarországon pusztító viharban mégsem használták, a belügyminiszter szerint azért, mert nem volt szükség országos tájékoztatásra. Ennek némileg ellentmond, hogy tízmillió sms-re meg szükség volt. Pedig be lehetne vallani, hogy ezt hatékonyabbnak látták a tévés-rádiós kombónál, ahogy az is. Az már más kérdés, hogy micsoda címeres hülyeségre használták el ezt a patront.

Csak hát ehhez kellene valami minimális szívélyesség az állam és az igénybe venni kívánt infrastruktúra tulajdonosai között, az pedig nincs meg, többek között a pofára osztogatott különadók miatt. Joggal feltételezi a szolgáltató, hogy nem fizetik ki. És tényleg nem: a belügyminiszter reméli, hogy akik elküldték az üzenetet, azok nem számlázzák le. Viszont rettentő pipa a Telenorra, amiért az nem engedelmeskedett.

Pedig nem ők voltak az egyetlen mobiltársaság, amely nem továbbított egy sms-t sem. Bizony, az állami mobilszolgáltató sem jeleskedett a riasztásban. Naná, hiszen nem is jött létre, ugyanis az állam képtelennek bizonyult erre a feladatra. Nem is dolga neki. De azért ezt jegyezzük fel, mielőtt arra jutunk, hogy nincs nekünk szükségünk vérszívó multikra.

*

Nem tudom, feltűnt-e, hogy egész jól megvoltunk március 15. nélkül. Aki a hóban rekedt, azt azért nem érdekelte a talpramagyar, az otthon maradottak meg örültek, hogy otthon vannak, és aggódtak az előbbiekért. Mindez sokkal fontosabb volt, mint hogy százhatvan éve kinek volt igaza, és miért is kellene utálni a labancokat. Nincs már sok relevanciája. A labancok most segélykonvojt küldenek, és hüledeznek azon, hogy ezek a harcias magyarok mennyire tehetetlenek.

Március 15. úgysem szólt már régóta másról, mint hogy az éppen szónokló politikus ugyanolyan nagy ember, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor. Már amennyiben nincs túl hideg. Némelyik hülye még az arcszőrzetét is ehhez igazította. Budapesten nem volt vészhelyzet, mégis otthon maradt mindenki, havazás lesz, emberek, megfáznának még a végén. Csak egy rakomány lengyel kódorgott tanácstalanul a régi dicsőség nyomában.

*

Semjén Zsolt bezzeg megadta a módját az ünneplésnek. Borzongva összébb húzta magán a bocskait, ahogy átült az Audiból a lóra. Ez tetszeni fog nekik, a székelyek felnéznek a lovas emberre – gondolta magában, és felötlött benne, milyen jó lenne, ha így, lovon ábrázolnák őt, amikor szobra lesz, és ő majd egy felhő csücskén kalimpálva gyönyörködik benne. Elhatározta, hogy ezt megcsinálja otthon magának gyurmából, addig is.

A falu népe vidáman köszöntötte, Zsolt majd elolvadt a kedvességüktől. Old Shatterhandnak képzelte magát és de Gaulle-nak és Napóleonnak, aztán dinoszaurusznak és végül kentaurnak. Eszébe jutott Jézus, és majdnem elnevette magát: micsoda lúzer lehetett a kehes szamarán.

Nagyon készült erre a belovaglásra, már napokkal előtte be volt sózva. Kiválasztotta és kipróbálta a megfelelő lovat, illegette magát díszmagyarban a tükör előtt, és igyekezett hinni benne, hogy délceg lovagnak fog kinézni, nem pedig úgy, mint egy ritka lóbetegség. Egyszerűen szóba sem jöhetett, hogy a miniszterelnök első helyettese holmi hóvihar miatt lemondja a farsangot.

Nincs mifelénk fontosabb a vak ügetésnél.

*

Megvolt a romantikája ennek a napnak így is. Láthatta az ország, hogy vannak még magyar tankok, és vannak önkéntesek, jótét lelkek, és keményen dolgozó hivatásosok. Egyvalami hiányzott, konkrétan egy járműtípus nem szerepelt, amely pedig elmegy a derékig érő hóban is, és vontatásra nagyszerűen alkalmas, de annyira, hogy erről nevezték el. Traktornak. Valahogy a magyar gazdák most nem érezték szükségét annak, hogy megjárassák a gépet a közutakon, pedig lett volna feladat, és rá is érnek.

*

Nem halt meg senki végül is, némi anyagi kárral és idegeskedéssel megúszta az ország a helyzetet. Már csak az villany akadozik; valahogy nem túl készségesek az áramszolgáltatók, a jóisten se tudja, miért. De ha ugyanez megtörténik egy év múlva, akkor nem lesz már Időkép, sikerül halálosan összebalhézni a többi mobil- és egyéb szolgáltatóval is, valamint az osztrákokkal. Az állam egyre gyengül, mert nem ismerte fel, hogy mi teszi erőssé, hogy mire van szüksége a bajban. Innovatív magánvállalkozásokra, nemzetközi tőkére és baráti szomszédokra. Ugyanarra, amire katasztrófákon kívül is.

Az Orbán-kormány tevékenysége Magyarország fizikai védekezőképességét ássa alá azzal, hogy elhiszi, mindent jobban tud, mint bárki más. Tönkre lehet tenni a hazát a Kossuth-nótát énekelve is. Ennyit éppenséggel tanulhatnánk 1848-ból.

Óriási szerencsénk, hogy valójában nincs semmiféle szabadságharc.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nem volt okos az amerikai képviselő, aki a jelszavával együtt rakott ki egy fotót a netre

Nem volt okos az amerikai képviselő, aki a jelszavával együtt rakott ki egy fotót a netre

Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók

Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók

Ha Spotifyon hallgat zenét, ismerje meg ezt a kis trükköt

Ha Spotifyon hallgat zenét, ismerje meg ezt a kis trükköt