Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az orvvadászok három orrszarvút öltek meg egy nemzeti parkban.
Összesen 105 év börtönbüntetésre ítéltek három orvvadászt a Dél-Afrikai Köztársaságban. Két mozambiki állampolgárt és egy dél-afrikai lakost azért ítélték el, mert megöltek három orrszarvút a Kruger Nemzeti Parkban. A három férfit még 2017-ben tartóztatták le.
„Ezeknek az ítéleteknek elrettentőnek kell lenniük azok számára, akik idejönnek és megölik nemzeti örökségünket és megsemmisítik népünk megélhetésének forrásait” – közölte pénteken Gareth Coleman, a nemzeti park vezérigazgatója. Hozzátette, hogy folytatni fogják a nemzeti parkok biztonságának megerősítést szerte az országban. „Az elmúlt hónapokban fokoztuk erőfeszítéseinket a biztonság megteremtésére a parkban, aminek jó hatása van... Ezek az ítéletek ösztönözni fogják csoportjainkat, amelyek fáradhatatlanul dolgoznak a flóra és a fauna védelme érdekében” – hangoztatta.
A Dél-Afrikai Köztársaságban 2020-ban 394 orrszarvú vált vadorzók áldozatává, 30 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Ez volt a legalacsonyabb mutató 2011 óta. Az ország nagyjából 16 ezer orrszarvúnak ad otthont. Az orvvadászat és az északkeleti régiót sújtó aszály súlyosan érinti az orrszarvúpopulációt. A Kruger Nemzeti Parkban élő rinocéroszok száma csaknem kétharmaddal csökkent az elmúlt évtizedben: 2019-ben nagyjából 3800, míg 2008-ban még 11 800 egyed élt a parkban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.