Megmenekültek a Hamzsabégi úti fák, miután a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, mint az LMP közleménye írja, kormányhivatal jogszabálysértést követett el az engedély kiadásakor.
Év elején civilek fáklyás felvonulással tiltakoztak a Déli Körvasút tervezett bővítése ellen. Ugyanis szerintük a beruházás a természetre, az ott élők mindennapjaira és az ingatlanok értékére is negatív hatást gyakorolna. Az LMP szerint a Hamzsabégi sétányt is érintő szakaszon megvalósítható a fejlesztés úgy is, hogy a fákat nem vágják ki.
A Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési pályázatát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. nettó 337 milliárd 904 millió forintos ajánlatával nyerte el.