Harcba száll Zugló a királydinnye ellen, többéves küzdelemre készülnek

Ősszel indulnak a visszaszorítási munkálatok, összetett és ismétlődő beavatkozás lesz, évekbe telik, mire eredményt hoz.

A közelmúltban szedtem össze, mit érdemes tudni az idén nyári aszályban különösen feltűnően elterjedő királydinnyéről, amely ugyan sikerrel köti meg a kiszáradó talajt, és segíti a talajéletet, de magjának erős, hegyes tüskéi maradandó nyomot hagynak a kerékpárgumikon és a kutyák talppárnáin. A helyi lakosok több helyen is saját összefogással álltak neki a gyérítésének, most egy budapesti kerület saját kezébe vette az ügyet. 

Még július végén írtam panaszos levelet magánemberként a polgármesternek, miután azzal szembesültem, hogy a közeli kutyafuttatón fűkaszával vágták le az akkor már hetek óta tomboló aszályban itt-ott épphogy kókadozó gazt, de közben nemcsak hogy nagyobb fényt nyitottak a királydinnye földre lapuló szárainak, hanem szét is szórták tüskés magjait a dolgozók. 

Már szinte el is felejtettem az egészet, de a napokban válaszlevél érkezett Rózsa András zuglói polgármestertől, amiben arról számolt be, hogy a kerület ősszel elkezdi a növény visszaszorítását, amihez, hogy hatékony lehessen „többféle, egymást kiegészítő beavatkozásra van szükség”.

Ez részben a magok eltávolítását, részben gyomirtást jelent majd: 

„Az egyik első lépés az őszi termések gyérítése. Ennek során geotextíliát helyeznek az érintett területre, majd gyephengerrel áthaladnak rajta. A szúrós magházak beleakadnak a textíliába, így jelentős részük összegyűjthető és eltávolítható. Ez munkaigényes módszer, de segít csökkenteni a következő évek fertőzöttségét” – írta, hozzátéve, hogy 

A tartós eredményhez várhatóan a következő 3–4 évben ismétlődő, célzott kezelésre is szükség lesz. 

A magok felszedésén kívül ugyanis gyomirtásra is szükség lesz a növény visszaszorítására, mégpedig május végén-június elején, mivel ez a beavatkozás „akkor a leghatékonyabb, amikor a királydinnye még fiatal, néhány leveles állapotban van”. Jelezte, hogy a kezelés „kizárólag az előírások betartásával, a lakosság előzetes tájékoztatása, figyelmeztető táblák kihelyezése, szükség esetén pedig az érintett terület ideiglenes lezárása mellett történhetnek”. 

Arról is írt, hogy a burkolt felületek, útszegélyek és járdák mentén más típusú gyomirtási megoldások is szóba jöhetnek, és arról is, hogy nem feltétlenül kell mindenhol túl alacsonyra vágni a füvet, ami kedvezhet a királydinnye terjedésének, „ezért törekedni kell az egyenletes, kíméletesebb nyírásra”.

https://hvg.hu/360/20260912_kiralydinnye-tuske-defekt-kerekpar-gyomnoveny-kutyafuttato-aszaly-tribulus-terrestris

Hozzászólások