A Világbank jóváhagyta Magyarország Tápanyagcsökkentési Projektjét. A projekt várhatóan javítja a Duna és a Fekete-tenger vízminőségét azáltal, hogy csökkenti a tápanyagkibocsátást Budapestnél, amely Magyarországon a legjelentősebb szennyező forrás, valamint azzal, hogy növeli a Duna alsó szakaszán elhelyezkedő Gemenc és a Béda-Karapancsa térség tápanyag megkötő képességét. A projekt egyben modellként szolgál hasonló tápanyagcsökkentő kezdeményezéseknek mind Magyarországon, mind a Duna medence más országaiban.
A projekt összköltsége 32 millió USA dollár, beleértve a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) 12,5 millió dolláros vissza nem térítendő támogatását. A GEF támogatást kiegészíti 7,7 millió dollár átirányítása a Világbank által finanszírozott önkormányzati szennyvíztisztítási projektből és a Budapesti Önkormányzat 10,4 millió dolláros, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 1,4 millió dolláros társfinanszírozása.
A projekt három fő elemből áll. Az első komponens az észak-budapesti szennyvíztisztítómű modernizálása, hogy magas szintű szennyvízkezelésre legyen képes, amelynek eredményeként a nitrogénterhelés 32 százalékkal és a foszforterhelés 17 százalékkal csökken. A második komponens keretében körülbelül 10 ezer hektár mocsár és láp rehabilitációja valósul meg a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci és béda-karapancsa térségében, amellyel a terület nitrogén és foszfor megkötő képessége körülbelül 50 százalékkal növekszik meg. Párhuzamosan kifejlesztik a vízminőség és környezetvédelem céljait szolgáló átfogó ellenőrző és értékelő rendszert is. A projekt harmadik eleme az ismeretek továbbadását célozza Magyarországon és a Duna medence más országaiban, hogy előmozdítsák hasonló projektek létrejöttét, összekötve a GEF Duna és Fekete tenger regionális projektjeit, valamint a GEF által támogatott Duna egyezményeket. . Összességében a projekttől azt várják, hogy körülbelül évi 4000 tonna nitrogénnel és 260 tonna foszforral csökkentse a tápanyagbevitelt a Dunába.
"A projekt - azon kívül, hogy hozzájárul a Dunába történő tápanyag bevitel csökkentéséhez - fontos demonstrációs hatással is jár mind Magyarországon, mind pedig a régió más országaiban. Lehetővé teszi, hogy két egymástól nagymértékben eltérő – a szennyvíztisztítás és a mocsaras-lápos területek rehabilitációja – tápanyagcsökkentő beavatkozás környezetvédelmi és gazdasági hatását mérhessük. Reményeink szerint a nem pontszerű tápanyagszennyezés kezelésére olyan másutt is alkalmazható modell alakul ki, amelynek jótékony hatását az egész Duna-Fekete tenger medence érezni fogja” - mondta Xavier Chauvot de Beauchêne, a projekt tervezését végző világbanki csoport vezetője.
Magyarország 1982-ben csatlakozott a Világbankhoz. Azóta a Bank 4,2 milliárd USA dollár értékben, 40 különböző programot finanszírozott.
Világbanki kölcsön környezetvédelemre
Összesen 32 millió dollárba kerül annak a projektnek a megvalósítása, mely csökkenti a tápanyagkibocsátást Budapestnél, mely a legjelentősebb szennyező forrás a Duna magyarországi szakaszán. A projektre a Világbank ad kölcsönt, a Globális Környezetvédelmi Alaptól pedig 12,5 millió dollár vissza nem térítendő támogatást kap Magyarország.
A Metallica Pokolgép-számot játszott a budapesti koncertjén
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Előkerült egy videó arról, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
Nocsak: 2,4 milliárd forintos profit a Dunakeszi Járműjavítót földbe állító Magyar Vagonnál
A vállalat végső tulajdonosaként Hernádi Zsolt Mol-vezér sejlik fel.
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
A felfedezés új összefüggésbe helyezi az öregedés és a bőrrák biológiáját.
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
Kivezetné a kamatstopot szeptember végével a kormány
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
A portugál tréner korábban három szezont töltött Madridban, mind a hármat trófeával zárta.