Négy évvel ezelőtt, megmagyarázhatatlan, vörös színű eső hullott India Kerala nevű térségében. Egy kutató az onnan vett minták elemzése után úgy nyilatkozott, hogy a különös elszíneződést a világűrből érkezett mikrobák okozták.
A mintából hiányzik az örökítőanyag |
Louisnak sikerült a mintából izolálnia egy csoport vöröses színű, vastag falú, sejthez hasonlító struktúrát, amelyek mintegy 10 mikron hosszúságúak. A tudós azt a különös megfigyelést tette, hogy bár a furcsa „lények” szervezetében nem sikerült kimutatni DNS-t, illetve örökítőanyagot, azok jelentős számban tudtak szaporodni még 300 Celsius-fok feletti hőmérsékletre hevített vízben is (Az élet fennmaradásának eddigi határa víz esetében 121 Celsius-fok volt).
A tudós felvetése szerint az organizmusok azért tudtak életben maradni, mert valójában a világűrből érkeztek egy üstökös, vagy meteor „fedélzetén”, ahol alkalmazkodtak az űrben tapasztalható mostoha körülményekhez. Az elmélet szerint az „űrlényeket” szállító égitest a felső légrétegekben darabjaira hullott, s a vörös színű baktérium-szerűségek így tudtak keveredni az India felett szálló esőfelhőkkel.
Amennyiben Louis elmélete bizonyítást nyer, választ kapunk a sokakat foglalkoztató kérdésre: létezik-e élet a Földön kívül.
Tavaly télen Louis elküldött néhány mintát a csillagász Chandra Wickramasinghe-nek, aki kollégáival együtt a walesi Cardiff Universityn a kísérlet megismétlésével próbálkoznak. A Popular Science értesülései szerint a kutatás eredményeiről még az idén beszámolnak majd a tudósok.
A földhözragadtabb felvetések szerint vörös algák, gombaspórák, illetve az Arab-félszigetről érkezett vörös homok a felelős a 2001-es „vérzivatarért”. Talán a legkevésbé komolyan vehető egy olyan elmélet, mely szerint egy meteor által eltalált magasan repülő denevérraj vére keveredett az esővel.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Jövőre elkezdődhet az ITER plazmareaktor építése »
Istenkáromlásért blokkolták a Twittert »

