Szenzációs tudományos leletre bukkantak 1994-ben a váci Fehérek templomának felújításakor. A kriptában talált, több szerencsés tényező kapcsán meglepően épen maradt 265 múmia vizsgálata számos érdekes információt szolgáltat a történészek, az antropológusok és az orvostudomány számára. A múmiákat bemutató dokumentumfilmet decemberben tűzi műsorára a Magyar Televízió.
© Magyar Természettudományi Múzeum |
„A [Természettudományi Múzeumban látható] kiállítás egyik üzenete, hogy számtalan olyan orvosi vívmányt természetesnek veszünk, amely nélkül számtalan családi tragédia fordulna elő” – mondja a filmbe Dr. Szikossy Ildikó, a magas csecsemőhalandóságra utalva. A kutató szerint a XVIII. században, bár több bábáknak szóló tankönyv is megjelent, sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a császármetszés során a méhet nem kell összevarrni, így a szülő nők sok esetben egyszerűen elvéreztek.
A dokumentumfilm tanúsága szerint Dr. Nagy Károly víruskutató és csapata egy olyan kutatásba vágott bele, amelynek fontos szerepe lehet a HIV vírus, illetve az AIDS-elleni küzdelemben. A kutatók a Kaposi Mór által 1872-ben lejegyzett jóindulatú bőrdaganat, a kaposi szarkóma előfordulását is vizsgálták a múmiákban. Dr. Nagy szerint a váci múmiák azért jelentenek egyedülálló kutatási terepet, mert a daganatot kizárólag bőrből lehet kimutatni, amely nem marad fenn a legtöbb temetés után. Különösen szerencsés, hogy nagy létszámú múmiáról van szó, ugyanis egy 10-15 fős csoportban nem lenne értelme keresgélni, de egy kétszázas létszám feletti populációban már előfordulhat a betegség.
A kutató szerint egy különleges mutációt kerestek, amely módosítja a sejtek felszínén azokat a fehérjéket, amelyekhez a HIV vírus kapcsolódik. Itt kapott szerepet a még élő rokonság felkutatása, így ugyanis a további módosulások feltérképezése is lehetővé vált. A vizsgálattal a tudóscsoport arra kereste a választ, megjósolható-e, hogy ki lesz jobban, illetve kevésbé fogékony a HIV fertőzésre.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm

Kinyomtatom
Elküldöm
