November 7.: Herr Lenin és a nagy forradalom kérdőjelei

November 7. sokáig kötelező ünnep volt, unalmas és borzalmas tirádákkal, ám mára kiderült, valójában rendkívül izgalmas eseménysorozatról szólt, melyben utólag megrendezett propagandafilmek, kettős ügynökök és buta pártaktivisták játszották a főszerepet. Persze nem minden ügynök váltotta be a hozzá fűzött reményeket és csekkfüzeteket.

Az akkor még Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett eseménysorozat története a legsilányabb fejezetek közé tartozott a rendszerváltás előtti történelemkönyvekben. A pártbrosúrákból kiollózott kifejezések, unalmas visszaemlékezések, a lényeget a döntő pillanatokban átugró leírások voltak csak olvashatók erről. Ma sem tudjuk a teljes igazságot, de az bizonyos, hogy annál jóval izgalmasabb dolgok történtek, mint hogy győztek a munkások és a parasztok, és megjelent néhány párthatározat.

Az 1989-es rendszerváltáskor kiderült például, hogy a bolsevik párt korántsem volt az a jól szervezett élcsapat, aminek a hivatalos államszocialista propagandagépezet beállította. A legszűkebb körű bolsevik pártvezetés, a Központi Bizottság például a forradalom kitörése előtt nem egyhangúan szavazott a felkelés megindításáról, hanem Zinovjev és Kamenyev ellenezte a hatalomátvételt. Jellemző Oroszország akkori állapotaira, hogy a két renitens pamfletszerű röplapon jelentette meg különvéleményét, sőt, ebben elárulták, hogy a bolsevikok fegyveres felkelésre készülnek. (A dokumentumot Krausz Tamás közli Életrajzok a bolsevizmus történetéből című könyvében.)

Hitler és Lenin állítólagos 1909-es sakkjátéka, amelyet Emma Lowenstramm, Hitler bécsi tanára örökített meg. A kép eredetisége még mindig vitatott.

Kamenyev mindeközben interjút is adott Gorkij lapjának, a Novaja Zsiznynek (Új Élet), amelyben elárulta november 7-ét, a felkelés időpontját is. A dühöngő vezér, Lenin ezek után Kamenyevék pártból való kizárását javasolta, és árulásról beszélt. Kamenyev és Zinovjev fellépésétől függetlenül a kommunista pártvezér, Lenin - és főleg Trockij, aki gyakorlatilag ekkor a második ember volt a bolsevikok között - zavartalanul hajthatták végre a hatalomátvételt. A Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány ugyanis addigra annyira meggyengült, hogy hiába vonta össze a katonai csapatokat Pétervár körül, a dekonspirálódott kommunistáknak semmi bántódásuk nem esett, a katonák nagy része nem támogatta a cár bukása után hatalomra került Kerenszkij-kabinetet.

Zinovjevet és Kamenyevet később kivégezték a Szovjetunióban, de csak húsz évvel a forradalom után, a sztálini koncepciós perek idején, addig magas állami és párttisztségeket töltöttek be. 1917-es röplapjuk mindenesetre később jól jött Sztálinnak, hogy félreállítsa őket. Az 1917-es hatalomátvétel döntő részét szervező Trockij ekkor már rég emigrációba kényszerült, Sztálin őt amúgy egy bérgyilkossal ölette meg Mexikóban.

A főszerepben: Lenin és a Téli Palota ostromlói

Sztálin idején a hivatalos propaganda Lenin szinte kizárólagos szerepét kezdte hangsúlyozni, Eizenstein legendás, Október című filmjéből is kivágatták az akkor már száműzött Trockij jeleneteit. Sztálin diktatúrája ekkor emelte piedesztálra a Téli Palota ostromlóit is, pedig az Ideiglenes Kormány 1917 novemberére annyira meggyengült, hogy az épületet egy női rohamzászlóaljjal "megerősített" hadapródiskolás alakulat őrizte. A Vörös Gárda "grandiózus" ostroma november 7. éjjelén kezdődött. A Téli Palota megrohanását később ugyan számtalanszor levetítették a propagandaműsorokban, ám ezek a jelenetek nem a valóságot ábrázolják, hanem Eizenstein utólag leforgatott filmjéből származnak, azokból a részletekből, amelyeket nem vágtak ki.

Visszatérve a valódi eseményekre, 1917 végén a bolsevikok átvették tehát a hatalmat Oroszországban, és hamarosan békét kötöttek Németországgal. Kiléptek az első világháborúból, az antanthatalmakat cserben hagyva, és hatalmas nyugati területeket, összesen 1,4 millió négyzetkilométert és 60 millió lakost adtak fel az 1918 márciusában megkötött breszt-litovszki békében. Kerenszkij, a bukott Ideiglenes Kormány miniszterelnöke később Lenint német ügynöknek bélyegezte. Az elmúlt években számtalan kém és ügynök neve vetődött fel, akik a német hadvezetés és Lenin között állítólagosan közvetítettek. Ezeket az adatokat nehéz ellenőrizni, mindenesetre még Trockij is kénytelen volt foglalkozni a Lenint ért sok váddal. Életem című könyvében (magyarul 1989-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál) Trockij hevesen cáfolja, hogy Lenin német ügynök lett volna, szerinte csupán a maga céljaira használta ki a németek segítségét. Trockij egy másik művében megemlíti, hogy ekkoriban vezetőtársát Herr Leninnek címezték a polgári sajtóban, utalva arra, hogy a németek segítségével, egy ellenséges országon át, leplombált vonattal jutott haza Oroszországba.