Howard Schmidt, az Obama-kormány internetbiztonsági koordinátora ismertette az Átfogó Nemzeti Kiberbiztonsági Kezdeményezés (CNCI) körvonalait, a program sok részlete azonban homályos és valószínűleg az is marad - számolt be szerdán az ABC News.
A posztját alig több mint egy hónapja elfoglaló Schmidt a héten San Franciscóban zajló RSA internetes biztonsági konferencián számolt be arról, hogy a még a Bush-kormány által kezdeményezett CNCI stratégiai célja: a kormányzati és kereskedelmi számítógépes hálózatok védelme, illetve az ehhez szükséges biztonsági és támadó jellegű eszközök kidolgozása.
Közölte, hogy a kormánynak világos és működőképes elképzelése van a számítógépes rendszerek védelmére. A kiberfenyegetések sikeres elhárítása érdekében újító partneri együttműködésekre van szükség, nemcsak a kormányzati szférán belül, hanem a kormány és az ipar, valamint a civil szféra között is - hangsúlyozta.
Schmidt a személyi jogok védelme érdekében az átláthatóság fontosságát említette, ennek ellenére csak kevés konkrét részletet említett. Ezek közé tartozik, hogy az ország legnagyobb felderítő szervezete, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) részt vesz egy monitorozó programban. Ezenkívül különböző elrettentő eszközöket is kifejlesztenek a virtuális tér biztonsága érdekében.
Az is a felfedett részletek egyike, hogy az Einstein 3 nevű biztonsági program keretében úgy igyekeznek megvédeni az illetéktelen behatolókkal szemben az ország kiberterét, hogy érzékelőket helyeznek el magánkézben levő telekommunikációs cégek hálózataiban. A programot a belbiztonsági minisztérium fogja futtatni az NSA segítségével; egy minisztériumi szóvivő szerint a program tesztelése az év közepén várható.
Amerikai szakértők körében vita folyik arról, hogy milyen mértékben lehet és kell nyilvánosságra hozni a CNCI elemeit. Többen, köztük a Bush-kormány egykori szakértői úgy vélik: nincs szükség túlzott nyilvánosságra, mert a részletek feltárása csak megnehezítené a program elfogadtatását a közvéleménnyel és a kongresszussal. Mások a kiberbiztonsági programok átláthatóságát sürgetik, mondván, hogy azok szorosan kapcsolódnak a magánszférához, az emberek mindennapi internethasználatához. A kormányzattal folytatott mindennemű kommunikáció mindenesetre bizonyosan ellenőrzés alatt áll - mutatta ki egy elemzés a The Washington Post szerint.
USA: jön az átfogó kibervédelmi program
Többek között az Einstein 3 nevű biztonsági program keretében úgy igyekeznek megvédeni az illetéktelen behatolókkal szemben az ország kiberterét, hogy érzékelőket helyeznek el magánkézben levő telekommunikációs cégek hálózataiban. A program tesztelése az év közepén várható.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
A kötőszövet, amely befolyásolhatja, mennyire maradunk mozgékonyak időskorban
Az öregedésről szóló közbeszéd sokáig elsősorban a ráncokról, a memóriáról vagy a szív- és érrendszeri betegségekről szólt, miközben talán az egyik legfontosabb kérdés ennél sokkal hétköznapibb.
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Moldáv férfiak haltak meg az M1-esen történt tragédiában, a Magyar Közút készíti a jelentést
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
Levideózták, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.