HVG Extra Business
HVG Extra Business

Néhány debreceni fiatal megalkotott egy olyan applikációt, amellyel tét nélkül lehet gyakorolni a betegek diagnosztizálását.

Az egyetemi oktatás gyakorlatorientáltságának hiánya nem újdonság, a szakmai gyakorlatot jellemzően az első munkahelyükön szerzik a frissdiplomások. Nincs ez másképp az orvosok esetében sem, akik így a betegeken gyakorolnak. De hiába az alapos lexikális tudás, a rendelőben kevésbé letisztult és egyértelmű esetekkel találkoznak, mint a tankönyvi példákban. 

A statisztikák szerint évente 12 millió beteget, vagyis a panasszal érkezők öt százalékát diagnosztizálják félre az Egyesült Államokban, és a helyzet valószínűleg idehaza sem jobb. Ahogy a legtöbb szakmában, a gyakorlatot itt is munka közben szerzik meg. Bár az orvosnövendékeket nem engedik az iskolapadból egyből a műtőasztalhoz, a debreceni InSimu startupot alapító orvostanhallgatók úgy tapasztalták, hogy az egyetemi képzés és a gyakorlati munka között szükség van egy olyan áthidaló megoldásra, amely magabiztosabbá teszi az orvosi pályát választókat.

„Az alapítók közül ketten is orvosi diplomát szereztek. Ők úgy tapasztalták, hogy a tüntetek és a panaszok nem úgy jelentkeznek a valóságban, ahogy az a tankönyvekben le volt írva. A PhD képzés során, oktatóként pedig azt látták, hogy a hallgatóknak hiányzik egy olyan eszköz, amely segít szintetizálni a különböző kurzusokon tanultakat” – mesél az előzményekről Herdon Andrea, a csapat marketingvezetője.

Az InSimu fejlesztésének lényege, hogy szimulált helyzetekben, tableten vagy okostelefonon lehet gyakorolni vele a diagnosztizálást. Jelenleg orvosszakértők bevonásával olyan kitalált eseteket töltenek fel, amelyek nemcsak valósághűek, hanem megoldásuk kihívást is jelent.

„A valós diagnosztikai feladatok legreálisabb leképzése a cél. Az appot letöltve kérdéseket lehet feltenni a szimulált betegnek, a válaszok alapján pedig tippelni lehet a panaszokat kiváltó okra”

– mondja Andrea. Itt azonban nem áll meg a dolog, ugyanis – ahogy a valóságban is – vizsgálatok sokasága áll a felhasználók rendelkezésre, amit ügyesen kell tudni kihasználni. „Az orvosi vizsgálatok elég drágák és időigényesek, vagyis nem lehet minden esetben rögtön átfogó MRI-, CT- vagy DNS-vizsgálatot kérni, mert az csődbe vinné az egészségpénztárt, és olykor a beteg életébe is kerülhet a hosszú várakozási idő egy vizsgálatra. Az applikációban ezt játékos formában próbáltuk érvényesíteni: minél gyorsabban és költséghatékonyabban sikerül diagnosztizálni a beteget, annál több pontot kap a felhasználó” – vázolja a csapat marketingvezetője.

A „játék” laikusok számára is érdekes: Herdon Andrea például közgazdászként is élvezte, hogy orvosi szaknyelven tippelget, és próbálja beazonosítani a beteg baját. Ugyanakkor nem céljuk a nagyközönség felé nyitni, akik valószínűleg kevésbé lennének vevők a latin kifejezésekkel tarkított szakanyagban alámerülni - elsősorban az orvosi képzés erősítéséhez szeretnének hozzájárulni.

„Az eszköz nem helyettesít semmilyen oktatást, csak kiegészíti. Nem szeretnénk bátorítani az internet világában egyébként nem példátlan autodidakta tanulást, és az ez alapján való házi diagnosztizálást”

– mutatnak rá a dolog veszélyeire.

A megoldás iránt több egyetem is élénken érdeklődik, így az egyéni felhasználók mellett szeretnék azt a tananyagba is beilleszteni. Erről jelenleg folynak az egyeztetések.

A külföldön is díjazott csapat
©

De nem csak a szakma vevő az InSimu applikációjára, a csapat startup körökben is jelentős sikereket ért el. A világ legnagyobb, diákoknak tartott innovációs versenyén, az Imagine Cupon az InSimu előbb továbbjutott a régiós fordulóból, majd a seattle-i döntőben – társadalmi szerepvállalás kategóriában – bronzérmes lett. Ezzel nemcsak a szakma és külföldi befektetők figyelmét keltette fel, hanem 5 ezer dolláros támogatást is kapott.

Az egészségügy és az orvosképzés egyaránt nagyon drága mulatság, és minden olyan próbálkozás, amely elősegíti a hatékonyságnövelést, emberéleteket menthet. A betegségek kis eltéréssel ráadásul mindenhol ugyanazok, így az app globális szinten segíthetné az orvosok munkáját és az orvostanhallgatók felkészülését. Az alkalmazás várhatóan év végére lesz letölthető a telefonokra. 

Cunami méretű változáshullám jön az orvoslásban

Könnycseppből vércukorszintet mérő kontaktlencse, 3D-s nyomtatóval létrehozott májszövet, távolból műtő sebészrobotok, szemüveggel közvetített orvosi beavatkozások – e kiragadott példák is jól mutatják, hogy az egészségügy többet fejlődhet a következő években, mint az elmúlt évszázadok alatt.

Varga Szabolcs cikke a HVG Extra Business közreműködésével készült. Hasonló cikkeket a magazin legfrissebb számában is olvashat, amely a hatékonyság, időgazdálkodás és fókuszálás témáját járja körbe. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál! Ha tetszett a cikk, lájkolja a HVG Extra Business facebookos oldalát is.