Betiltott vegyszert szórhattak ki vadriasztóként Hajdú-Biharban
A kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.
A kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.
HVG
Több helyi mérés szerint is szoros az állás a Fidesz és a Tisza Párt jelöltje között abban a Hajdúböszörmény központú választókerületben, ahol a kormánypártok 2022-ben még csaknem 60 százalékos szavazati aránnyal hozták a körzetet. A helyiek egy része szerint a korrupció és a nem megfelelően elköltött pénzek miatt pártoltak el sokan a Fidesztől, mások szerint viszont csak rejtőzködnek a szimpatizánsok. A kampány biztosan nem lefutott, helyben ugyanis kiemelten fontos a mezőgazdaság, a Fidesz pedig az agrárkamara elnökét jelölte a tiszás induló, Hajdúböszörmény polgármestere ellen.
Az éjszaka közepén egy tucat embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát addig, amíg megpróbálták felderíteni a szúrós szag forrását.
HVG
Az egzotikus madarak elszöktek egy farmról, de gazdájuk pár óra alatt becserkészte őket.
HVG
Előzetes letartóztatásban van, mégsem mond le mandátumáról a képviselő.
HVG
Az esőkkel a tűzveszély is csökkent az ország jelentős részén.
hvg.hu
A hitoktatót szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntettével vádolják.
HVG
Tizennégy embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt.
HVG
A felújított panellakások négyzetméterára már elérte az 1 millió forintot, az átlagár pedig 750 ezer forintnál hasít.
HVG
A 34 éves férfi két gyerek édesapja volt.
hvg.hu
Volt olyan projekt, amelybe azért vágtak bele, „mert a Nagy Sas elrendelte”.
hvg.hu
A kifizetési bizonylatokat az elhunytak hozzátartozói nevében írta alá.
MTI
Ezúttal a Hajdú-Bihar megyei rendőrök ellenőriztek a levegőből.
hvg.hu
A bíróság szerint enyhítő körülmény, hogy a férfinak két gyereke van. Az ítélet nem jogerős, mivel a tanár fellebbezett, és tagadja bűnösségét.
MTI
"Jelen projekt teljes mértékben alkalmas viszont arra, hogy esélyt adjunk az itt élő embereknek és ezáltal egy szebb jövőkép kialakítását tesszük lehetővé számukra" – állt a honlapjukon, amíg elérhető volt.
hvg.hu
Miközben a kormány a Magyar Orvosi Kamarával háborúzik, március elsejétől három megyében működik az új ügyeleti rendszer. Az átállás nem lesz könnyű, Győrben például keményen ellenállnak az orvosok. Hajdú-Biharban egy hónapja már az új rend szerint működnek. Mivel kifelé csak a sikereket kommunikálják, több orvossal is beszéltünk arról, hogyan működik a rendszer, és mit várnak a továbbiakban. Egyik forrásunk tudomása szerint Takács Péter államtitkár országjáró körútra indul, hogy a városi kórházak szerepéről egyeztessen. A konkrétumokat itt is mély hallgatás övezi.
Windisch Judit
Márciustól az országban három vármegyében működik majd az új ügyeleti rendszer, amit idővel az egész országban bevezetnek. Az indulás nem hozott átütő sikert az orvosok körében.
hvg.hu
Hajdú-Bihar vármegyében indult el az új ügyeleti rendszer, amikor nincs háziorvos, mentőtiszteket is bevethetnek.
hvg.hu
Emberöléssel gyanúsítanak a rendőrök egy négyfős társaságot, amelynek tagjai pénzért vertek halálra egy 54 éves férfit a múlt héten Furtán.
hvg.hu
Hajdú-Biharban tesztelték a rendszert, így ott is élesedik az új verzió. A megyében 10 településen marad meg a háziorvosi ügyelet.
MTI
MTI
hvg.hu