Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A hitoktatót szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntettével vádolják.
Vádat emelt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség egy hitoktatóval szemben, aki molesztált két lányt, akik a hittancsoportjába jártak – közölte az ügyészség. A közlemény szerint a férfit az egyházi szolgálata alól felfüggesztették.
A vád szerint a férfi több Hajdú-Bihar megyei településen teljesített egyházi szolgálatot, 2011-től pedig több település iskolájában volt hitoktató. Az előző tanév második félévében (tehát tavaly tavasszal) két, a hittancsoportjába járó kiskorú lányt is molesztált, hozzájuk hatalmi viszonyát kihasználva szexuálisan közeledett.
A nyomozás során a férfit őrizetbe vették, majd letartóztatásba került, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.
Az ügyészség a férfit súlyosabban minősülő szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntettével vádolja. Végrehajtandó fegyházbüntetést, valamint a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozástól való végleges eltiltást indítványozott.
Képünk illusztráció.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.