VIDEÓK
A Magyar Szocialista Párt az MSZMP jogutódjaként alakult 1989-ben. A rendszerváltást követően háromszor, 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban nyerte meg a parlamenti választást, mindhárom alkalommal az SZDSZ-szel alakítottak koalíciós kormányt. A párt elnöke Lendvai Ildikó.
Weboldal:
http://mszp.hu/Az MSZP egyetlen olyan rendezvényen sem vesz részt, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökként megjelenik, beszédet mond - ismertette a szocialista frakció hétfői döntését Mesterházy Attila.
MTI
2012. április 02., hétfő, 12:59
Schmitt Pál plágiumügye lesz a fő téma a parlament mai ülésén. Az ellenzék Schmitt Pál lemondásáról, az államfő és a Fidesz kapcsolatáról beszél majd, míg a Fidesz továbbra is kiáll az "államfő sérthetetlensége" mellett. Bár a kormánypárti képviselők a hvg.hu értesülései szerint nem merték volna felhozni a Schmitt-témát, Lázár János kezdeményezésére rendkívüli frakcióülést tartanak a kérdésről.
23 hozzászólás
hvg.hu
2012. április 02., hétfő, 06:30
A választóknak egyenesen meg kell mondani, hol hibáztunk, és le kell vonnunk a konzekvenciákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
hvg.hu
2012. április 01., vasárnap, 19:45
A Demokratikus Koalíció gratulált az MSZP megválasztott tisztségviselőinek, de bírálta az elhatárolódást a korábbi kormányzati politikától.
MTI
2012. április 01., vasárnap, 14:04
Az MSZP fővárosi frakciójának vezetője arra szólítja fel a főpolgármestert, hogy vonja vissza azt az állítását, amely szerint az országnak okozott igazi kárt a plágiumügy kirobbantója. Horváth Csaba úgy látja, ha Tarlós István ezt nem teszi meg, és nem kér bocsánatot a budapestiektől, haladéktalanul le kell mondania posztjáról.
MTI
2012. április 01., vasárnap, 13:26
Tiltakozó menet indult szombat délután a Sándor-palotához, a résztvevők Schmitt Pálnak szerették volna elmondani véleményüket a lopott doktori dolgozatról. A politikai pártok szintén kiemelt helyen foglalkoztak az egy nappal korábbi botrányos államfői tévéinterjúval, amiben Schmitt Pál kifejtette, hogy nem mond le, hiába fosztották meg doktori címétől. Megszólalt az ügyben a Fidesz is.
39 hozzászólás
hvg.hu
2012. április 01., vasárnap, 07:11
Schmitt Pálról is elfogadtak egy határozatot a szocialisták, akik egész napos, zárt kongresszuson választották meg a párt régi-új vezetőit. Mesterházy Attila kétharmaddal verte kihívóját, Szanyi Tibort, aki szerint vezérelvűség uralkodik az MSZP-ben. Mesterházy Attila megválasztása után arról beszélt, amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.
11 hozzászólás
hvg.hu
2012. március 31., szombat, 20:23
Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a párt szombati tisztújító kongresszusa. Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.
MTI
2012. március 31., szombat, 19:36
Kis délutáni közlemény-csata alakult ki a Fidesz és az MSZP között
MTI
2012. március 31., szombat, 18:27
A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila, az MSZP régi-új elnöke, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket, mert nem a választási program lett a kormány programja.
2012. március 31., szombat, 17:51
Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.
2012. március 31., szombat, 16:52
Az MSZP elnöke szerint pártja tanult a hibáiból.
MTI
2012. március 31., szombat, 15:57
A szavazatok valamivel több, mint kétharmadát megszerezve választották meg újabb két évre az MSZP elnökének Mesterházy Attilát a párt tisztújító kongresszusán.
hvg.hu/MTI
2012. március 31., szombat, 14:34
Az MSZP-n belüli változásokat sürget, így a szerinte sok kárt okozó vezérelvűség megszüntetését várja a szocialista párt elnöki tisztségéért Mesterházy Attila kihívójaként induló Szanyi Tibor.
MTI
2012. március 31., szombat, 13:07
Az MSZP szerint a Fidesznek nem maradt más lehetősége, mint hogy az Országgyűlésben támogatja Schmitt Pál köztársasági elnök elmozdítását, mert kisdoktori címének visszavonása után az államfő már nem képes megjeleníteni a nemzet egységét.
MTI
2012. március 31., szombat, 12:53
Szombat délelőtt megkezdődött az MSZP kongresszusa a budapesti SYMA-csarnokban, a csaknem négyszáz küldött zárt ülésen választja meg a szocialista párt tisztségviselőit. A tanácskozásra várhatóan csak délután, a megválasztott elnök beszédének idejére engedik be az újságírókat.
MTI
2012. március 31., szombat, 11:09
"A Köztársaság védelmében" tartott péntek este fáklyás felvonulást Budapesten az MSZP a Kossuth téri Károlyi-szobor előző napi eltávolítása miatt. A megmozduláson, amelyet mintegy kéttucatnyi Jobbik- szimpatizáns próbált megzavarni, mintegy ötszázan vettek részt.
MTI
2012. március 30., péntek, 21:49
Mesterházy Attila szerint elnöksége alatt szervezetileg és a vezető káderek szintjén is megújult pártja, de a nagyszabású átalakítás gyümölcsei még nem értek be, az áttörésre még várni kell. Az MSZP is képes lesz akkora tüntetésre, mint a Békemenet. Interjú az MSZP újrázni készülő elnökével.
3 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. március 30., péntek, 17:07
"A Köztársaság védelmében" tart pénteken demonstrációt Budapesten az MSZP a Kossuth téri Károlyi-szobor csütörtöki elszállítása miatt - tájékoztatta az ellenzéki párt közleményében az MTI-t.
MTI
2012. március 30., péntek, 11:57
Az MSZP csütörtökön benyújt a parlamentnek egy kétpontos határozati javaslatot, amely kimondja, hogy a legfőbb közjogi méltóság méltatlanná vált posztja betöltésére, egyben felkéri az Országgyűlés Schmitt Pált, hogy mondjon le tisztségéről.
MTI/hvg.hu
2012. március 29., csütörtök, 13:08