Meghalt Lőte Attila Jászai Mari-díjas színész
A művész 1962-től közel hatvan éven át volt a Madách Színház társulatának tagja, egészen 2021-es visszavonulásáig.
A művész 1962-től közel hatvan éven át volt a Madách Színház társulatának tagja, egészen 2021-es visszavonulásáig.
HVG
„Egy-egy új bemutatóhoz lassan színházat is kell keresni” – mondja a Madách Színházban rendezőként 52 éve dolgozó igazgató, akiről Ő, Szirtes Tamás címmel jelent meg könyv és tavaly a teátrum két zenés évtizedéről 20 év! főcímmel kötet.
Az Operettszínház egykori sztárjába oldalról hajtottak bele, a vétkes fél meg sem állt.
hvg.hu
Székely Kriszta impulzív, sodró lendületű, szenvedélyes, groteszkbe hajló rendezése asszociatív játékra hív. A jelen problémáit gyilkos humorral jeleníti meg a klasszikus magyar dráma, Az ember tragédiája feldolgozásában.
Legemlékezetesebb alakítását Németh László Széchenyi című drámájában nyújtotta.
hvg.hu
Szirtes Tamás igazgató hívására érkezett, és nagyon boldog, hogy megkapta a lehetőséget.
hvg.hu
Emlékeznek Csehov Három nővérére Márkus Lászlóval, Haumann Péterrel és Körmendi Jánossal? Körmendi nemcsak főszereplője, hanem szerzője is volt minden idők talán legjobb magyar színházi paródiájának. Miként rontotta el a Kossuth-díjas művész Gálvölgyi poénjait, hogy kerültek rögtönzött magánszámok a színdarabokba, és létezik-e egészséges gonoszság?
A színész elbúcsúzik a több mint három évtizede játszott szerepétől.
hvg.hu
Életének 90. évében meghalt Tarr Mari színházi súgó, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje – tudatta a Madách Színház.
hvg.hu
A hó végére fizetésképtelenné válik a Fidesz emblematikus színháza, az Újszínház, amelyhez idén – a többi fővárosi, állami színházhoz hasonlóan – még egyetlen fillér állami támogatás sem érkezett.
hvg.hu
Aki korábban szerződött, azt nemcsak a magas tőzsdei ár, de a szállító által akkor alkalmazott jóval magasabb árrés is sújtja.
hvg.hu
Meglepő ötletnek tűnt épp az Aranyoskám című filmből készíteni színpadi musicalt, de az alkotók mesterien kikerülték az összes csapdát. A Madách Színház új bemutatójának sikere garantált és megérdemelt.
Lippai László hosszú, súlyos betegség után, szerdán hajnalban, 62 éves korában meghalt – közölte a Madách Színház, ahol Lippai számos nagy szerepet játszott az elmúlt évtizedekben. Szerepelt a Drága örökösök és a Jóban rosszban című sorozatokban is.
hvg.hu
A teátrum kommunikációs vezetője hangsúlyozta, hogy a változtatásnak semmi köze a melegellenes passzusokkal kiegészített pedofiltörvényhez, a látványelemet a nézők biztonsága miatt szedték le. Külföldön ugyanakkor látható.
hvg.hu
Az igazgatót hatan támogatták, ellene egy voks érkezett.
MTI
Emlékeznek Csehov Három nővérére Márkus Lászlóval, Haumann Péterrel és Körmendi Jánossal? Körmendi nemcsak főszereplője, hanem szerzője is volt minden idők talán legjobb magyar színházi paródiájának. Miként rontotta el a Kossuth-díjas művész Gálvölgyi poénjait, hogy kerültek rögtönzött magánszámok a színdarabokba, és létezik-e egészséges gonoszság?
Nagy Sándor házi karanténban van.
hvg.hu
Amíg lehet, játszani fognak, de elindul a Madách Dekameron nevű online színház is.
MTI
A fővárosi kőszínházak közül először a Madách Színház próbálkozik meg egy alternatív újranyitással.
hvg.hu
A budapesti Madách Színház ideiglenesen áttette a színpadot a színészek otthonaiba.
hvg.hu