Élő online bemutatókat tart a Madách Színház
Az előadásokhoz színészpárokat kértek fel.
Sánta Lászlót két férfi többször megütötte egy szórakozóhelyen egy szeptemberi hajnalon, mert valamit mondott egy nőnek. A rendőrök az egyik férfit a napokban elfogták, társa hétfőn adta föl magát.
hvg.hu
Szeptember elején egy szórakozóhely előtt ütötték meg többször Sánta Lászlót, a Madách Színház színészét.
hvg.hu
A Madách Színház Mamma Mia! című előadása előtt aztán sokakat meglepetés ért.
hvg.hu
Kerényi Imre 12 éven át a Madách Színház rendezője és 15 éven át igazgatója volt.
MTI
A színművészt június 28-án búcsúztatják a Farkasréti temetőben, de korábban kijelentette: semmilyen temetést nem akar.
hvg.hu
A Jászai Mari-díjas színművész életének 69. évében, június 13-án hunyt el.
MTI
A mostani jubileumhoz még a szerző, Andrew Lloyd Webber is gratulált.
hvg.hu
Ott volt azon a végzetes éjszakán, amikor az egekbe emelt, majd megvetett „parasztzseni”, a Körhinta, a Ludas Matyi sztárszínésze, Soós Imre és felesége öngyilkos lett. Ezt az élményét, és a két fiatal tragédiához vezető viharos szerelmét írta meg 50 éve a Részeg józanok című regényében. És most újraírta az egészet. Miért tartotta gyávának az eredeti változatot? Hogyan nyerte meg 1956-ban a "szerelem forradalmát"? Bánja-e, hogy ezoterikus szerzőnek tartják? Interjú Müller Péterrel.
Jövőre már 30-50 plusz előadást tartanak majd a Madách Színházban, mert áttérnek a szünet nélküli működésre.
MTI
A Nyugat szerzői, művészek váltották meg itt a világot, később a moziőrültek Mekkájává vált, hogy jelenleg itt összpontosuljon az olcsó alapozásra vágyó fiatalság. A Nagykörutat bemutató sorozatunkban ezúttal az Erzsébet körút alkoholgőzös jelenében és kávéillatú múltjában merültünk el.
Bicsérdi Ádám
A fővárosi Madách Színházban köszöntötték fel kedden a 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karolát. A színművészt számtalan színpadi szerepe, filmjei, tévéfilmjei, szinkronszínészi munkája mellett legtöbben talán a Szomszédok című tévésorozatból ismerik, ahol Etust alakította. Kedden Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Szomszédok Vágási Ferije is felköszöntötte Csűrös Karolát.
MTI
Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat szerdán a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színháznál: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.
hvg.hu
A Madách Színház jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás ismét pályázik az intézmény vezetésére; az újabb ötéves igazgatói ciklusban új játszóhelyet alapítana, amelyet önerőből hoznának létre.
MTI
Pályázatokat írt ki a Madách, a Thália és az Új Színház vezetésére Budapest Főváros Közgyűlése.
MTI
A válás után is van élet – üzenhetné a Madách Stúdió új bemutatója, a Bepasiztunk. A "válás rock and rollnak” beharangozott darabból azonban inkább az derül ki végül, lehet, hogy még sincs.
Puskás Panni
Próbáltak az elmúlt években a Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadására jegyet váltani? Esetleg a Top Dogsra a Katonában? Hogy soha nem sikerült? A jelenség több budapesti színházi produkciónál jó ideje állandó, miközben a színházak állítják: türelemmel és figyelemmel előbb-utóbb mindenki jegyhez juthat. Jöjjön tehát a kínzó kérdés: hogyan?
Patakfalvi Dóra