Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Amíg lehet, játszani fognak, de elindul a Madách Dekameron nevű online színház is.
A 2020/21-es évad rendhagyó a színházak számára. Habár a színházak többsége, így a Madách Színház is rendkívüli erőfeszítések közepette újra működik, a látogatók magatartásában jelen van a félelem, ezért az előadások csekélyebb nézői érdeklődés mellett zajlanak. "A Madách Színház mindaddig játszani fog, amíg ez lehetséges, és nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik ilyen körülmények között is ellátogatnak hozzánk" – írják a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint kiemelik,
egyetlen néző érdeklődését sem akarják elveszíteni, ezért úgy döntöttek, hogy folyamatos nagyszínpadi működésük mellett idei új bemutatóikat elsősorban a virtuális térbe helyezik át. Ezzel céljuk nem csupán a járványhelyzet áthidalása, hanem állandó online jelenlét kialakítása, amely által olyan új nézők is láthatják műsoraikat, akik nem a fővárosban laknak, ritkábban jutnak színházba, vagy Magyarország határain kívül élnek.
A műsorfolyamról szólva kiemelik: nehézségek idején gyakran merítünk erőt nagy klasszikusokból. Boccaccio Dekameronja bár csaknem hétszáz éves, napjainkhoz hasonló alaphelyzetet vázol fel: járvány söpör végig a világon, és az emberek kénytelenek lemondani mindarról, ami számukra az életörömöt jelentette. Tízen egy vidéki palotába költöznek, és történeteket mesélnek egymásnak, amelyektől azt remélik, hogy megidézik számukra mindazt, ami az életben szép, értékes és élvezetes. "Ezt a gondolatot követve mi is mesélni szeretnénk nézőinknek. A mi meséink a színházról szólnak: színészekről, rendezőkről, világsikerekről, költészetről" – áll a közleményben.
Online programjaikban újra műsorra tűzik nyári bemutatóikat, az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt című előadásokat. De az évad folyamán új színházi bemutatókkal is készülnek. Kerüljenek közelebb! címmel műsorsorozatot indítanak útjára. Az előadásokat az újonnan átalakított, kamerákkal felszerelt Madách Stúdióból közvetítik, minden alkalommal élőben.
Októberben egyébként az Örkény Színház is elindította streamszolgáltatását, havi rendszerességgel 6-8 előadást közvetítenek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.