#Orangeways

És akkor Kósa Lajos tolmácsot kért

Kósa Lajosra állítólag valaki rábízott 1300 milliárd forintot, a miniszter cáfolatánál pedig nem sok furcsább magyarázatot hallhattunk eddig; megnéztük, miként tapsolták el az uniós ezermilliárdokat, és azt is, mit kapott Budapest az elmúlt években a kormánytól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.











Összetört buszt küldött utasaiért az Orangeways Krakkóba

Nem kevés bosszúság érte azokat az utasokat, akik az Orangeways járatával akartak szombat délután Krakkól Budapestre utazni. A busz karambolozott Szlovákiában, emiatt órákat késett. A társaság végül mentesítő járat helyett az összetört járművet küldte a lengyel városba. Az utasok arra nem mertek felszállni, és a pályaudvar felügyelője sem engedte elindulni a buszt. Volt, aki kénytelen volt az állomáson éjszakázni – derül ki a hétfői Népszabadságból.





Lesöpörték a hoppon maradt Orangeways kifogását

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) elutasította az Orangeways City Kft. midi autóbusztender ellen benyújtott jogorvoslati kérelmét, amelyben a közbeszerzési eljárást lezáró döntés megsemmisítését kérte a cég – írta a Népszabadság kedden.


Bepereli a BKK-t az Orangeways

Az eredménytelennek nyilvánított midibusztender miatt kér jogorvoslatot az Orangeways busztársaság. Tarlós Istvántól is felülvizsgálatot kérnek a BKK-s tender ügyében.




Összeomlott egy időre a bajai tömegközlekedés

Teljesen leállították vasárnap délután a helyi buszokat Baján. A polgármester szerint a járatokat működtető Orangeways Dél-Alföld Kft. műszaki okokból tette ezt. Hétfő reggel már újra jártak buszok, de az önkormányzat közleménye szerint más társaságok segítségével.


Szállodát nyitott az Orangeways Budapesten

Az Ócsai úton megnyitotta kapuit a nemzetközi távolsági buszközlekedéssel foglalkozó Orangeways Közlekedési Hálózatok Holding Nyrt. első szállodája. Elsősorban a külföldi utasaikra számítanának, de a hotelt bárki használhatja.