VIDEÓK
Többek között söralátét méretű adóbevallást és két hét alatt megteremtett közbiztonságot ígért 2010-ben a választóknak a Fidesz–KDNP-szövetség. A "söralátét" végül egy A4-es oldal lett - kevés szerencsés adózónak. A lényegesen jobb közbiztonságot pedig nem két hét, hanem két év alatt sem sikerült megvalósítani. Számba vettük az ígéreteket, és a megvalósulásukat is.
71 hozzászólás
hvg.hu
2012. május 24., csütörtök, 10:00
Kormánypárti politikusok „nem kis esélyt" látnak rá, hogy már a 2014-es választások előtt bevezessék Magyarországon az előzetes regisztráció intézményét. Az ötlet tavaly is felmerült, akkor a Véleményvezér és olvasóink többsége is támogatta az elképzelést, de az ma már egészen más színben tűnik fel - írja szerdai bejegyzésében a politikai-gazdasági blog.
hvg.hu
2012. május 23., szerda, 09:15
Elutasította az Alkotmánybíróság a Szabadság és Reform Intézet beadványát, amelyben több jogszabály alkotmányos vizsgálatát kérte, mert álláspontja szerint az Orbán-kormány a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.
MTI
2012. május 22., kedd, 18:40
Aggasztónak tartják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt két évben egyre ritkábban találkozott nyugat-európai országok kormányfőivel. Miközben Magyarország fő szövetségesei az európai uniós és a NATO-tagországok, az utóbbi időben inkább a kínai és a volt szovjet tagköztársaságok vezetőivel találkozott Orbán. A miniszterelnök szóvivője ezt azzal indokolta, hogy „a kormány külpolitikai stratégiájának fő eleme a keleti nyitás, melynek sikere Magyarország gazdasági stabilitásának és biztonságának jelentős növekedését fogja jelenteni”.
Kapcsándi Dóra
2012. május 22., kedd, 15:32
Mérlegen Orbán és miniszterei - két év hatalom
Orbán, Navracsics, Semjén, Matolcsy, Martonyi, Pintér, Hende, Fazekas, Fellegi, Némethné, Réthelyi, Hoffmann, Szócska, Szőcs. Így állt fel a Fidesz-KDNP csapata a kormányzás első félidejében.
21 hozzászólás
HVG
2012. május 21., hétfő, 10:20
Orbán-kormány félidőben: alom és forradalom
A jogállam további favorizálása helyett a hatékony állam megteremtése áll a második Orbán-kormány törekvéseinek középpontjában. A kétharmados forradalom vezetője számára a „közérdek” és az „igazságosság” a két vezérlő csillag a jogszerűség helyett.
24 hozzászólás
Babus Endre
2012. május 20., vasárnap, 07:00
Helyre kell állítani a független intézményeket, az ország kormányozhatóságát, a külföldi bizalmat, a növekedési képességünket, és minél előbb el kell jutnunk az IMF-megállapodásig - mondta Bajnai Gordon csütörtökön egy konferencián. A volt miniszterelnök szerint a kormány súlyos károkat okoz az országnak, és úgy vélekedett, "gyökeres és elemi" fordulatra van szükség.
hvg.hu
2012. május 17., csütörtök, 15:23
Tabutémának és modern járványnak tekinti a meddőséget a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Új Baby Boom tervezete, a negatív trendbe pedig akár minisztériumi szinten beavatkoznának. Magyarországon a párok ötödét érinti a meddőség, a férfiak termékenysége döbbenetes arányban romlik.
hvg.hu
2012. május 15., kedd, 20:47
Egy bostoni kommunikációs tanácsadó céget is szerződtetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Magyarország amerikai imidzsének javítására – írja az Index.
hvg.hu
2012. május 14., hétfő, 08:34
A szervezeti átalakítások nyomán június 1-jétől három államtitkár fog dolgozni a Miniszterelnökségen. Közülük Lázár János veszi át Varga Mihály helyét, Győri Tibor jogi munkát végez majd, Szijjártó Péter pedig a miniszterelnök nemzetközi kapcsolataiért lesz felelős - közölte az MTI-vel pénteken Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI
2012. május 11., péntek, 17:14
Az MSZP többféleképpen is értékelni akarja a kormány elmúlt két éves tevékenységét, ennek során országgyűlési vitanapot is kezdeményez - jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján a szocialista Lukács Zoltán.
MTI
2012. május 08., kedd, 12:04
Parragh László szerint megfelelő területeken kezdett hozzá a kormány strukturális átalakításokhoz, viszont a végrehajtás sebességében problémát lát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
MTI
2012. május 08., kedd, 06:41
Sem a politikusok, sem a tudósok nem értik, miért támogatják még mindig túl sokan az orbánizmust, nem értik, miért fagyott be a demokratikus ellenzék támogatottsága, és miért nem kell sem ez, sem az a választópolgárok többségének. Az ellenállás stratégiájának kialakítása során feltétlenül számolni kell azzal, miként válaszolnak az emberek az állami agresszióra, és egy darabig még nem lehet építeni a demokratikus önvédelemre - írja Krémer Ferenc a Galamuson.
hvg.hu
2012. május 04., péntek, 11:48
Már szerdán bejelentik, hogy Balog Zoltán váltja Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén – írja több kormányzati forrásra hivatkozva az Index internetes portál kedd hajnalban.
MTI/Index
2012. április 24., kedd, 06:20
A Fidesz a 2010-es választáson nem arra kapott felhatalmazást, hogy a fél világ ellen harcba szálljunk, hogy szellemi (és némi anyagi) erőnket az általuk indított szabadságharc megvívására fordítsuk. Miniszterelnökünk megfeledkezik arról, hogy szabadságharcainkat mind elveszítettük, és vezetőink nagy árat fizettek érte.
40 hozzászólás
Solymosi Frigyes
2012. április 21., szombat, 16:36
Mind a kormányoldal, mind az ellenzék készül a kormányzati félidő értékelésére. A hvg.hu információi szerint a Miniszterelnökség maga értékeli a tárcák elmúlt két éves tevékenységét. Az ellenzék elsősorban parlamenti műfajokkal készül: a szocialisták vitanapot kezdeményeznek, emellett várhatóan minden ellenzéki párt felszólal majd napirend előtt. A szocialisták még könyvet is kiadnak az Orbán-kormány elmúlt két évéről.
Kapcsándi Dóra
2012. április 19., csütörtök, 20:35
Bár a hivatalos statisztikák szerint teljesülni fog a 2003-ban meghirdetett és az Orbán-kabinet által is átvett terv az alkoholizmus visszaszorítására, a szakemberek szerint az adatok nem fedik a valóságot, nyolc éve egyértelműen növekedett az alkoholbetegek száma, ami akár a 800 ezret is elérheti. A hvg.hu által megkeresett toxikológus szerint a dizájnerdrogok terjedése is komoly gondokat okoz.
Zubor Zalán
2012. április 19., csütörtök, 14:35
Szalai Erzsébetnek sok baja van az Orbán-kormány politikájával, de nem világos, hogy miért is. Tallián Miklós írása.
9 hozzászólás
Tallián Miklós
2012. április 18., szerda, 14:30
A kedd este beterjesztett jegybanktörvény-módosító mellett Matolcsy György a kormány nevében átírná a januárban hatályba lépett, tavaly húsvétkor elfogadott új alkotmány is. Erre azért van szükség, mert az alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe foglalták bele tavaly decemberben azt a rendelkezést, amely lehetővé teszi a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az összevonását. Most ezt a passzust törölnék, de az alaptörvény kapna egy újabb cikkelyt, amely tovább korlátozná az Alkotmánybíróság jogköreit is.
16 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. április 17., kedd, 22:26
Két miniszter távozik, két államtitkár miniszterré lép elő, a frakcióvezető pedig államtitkár lesz - írja az Origo az esetleges kormányátalakításról, amely a portál szerint két héten belül esedékes. A Népszabadság arról írt, hogy Orbán Viktor a „politikai kormányzás” jegyében változtatást tervez a Miniszterelnökségen is.
hvg.hu
2012. április 17., kedd, 08:20