Vonat elé hajtott egy autó Sülysápon, hárman meghaltak
Az autóban utazók mindannyian kiestek a járműből a baleset következtében.
Az autóban utazók mindannyian kiestek a járműből a baleset következtében.
HVG
A szakértő szerint több válságtünetet is mutat a Fidesz, illetve a kampánya.
HVG
Folytatta országjárását Orbán Viktor, aki ezúttal a Pest vármegyei Sülysápon rendezett kampánygyűlésen riogatott a benzin és a rezsi árának emelkedésével, amit csak ők tudnak megakadályozni. Azon sajnálkozott, hogy ez a körzet már nem annyira eltökélten nemzeti és jobboldali, mint volt, ezért az itt induló Katus Norbert - saját „papírosa” alapján - nem biztos befutó.
HVG
A miniszterelnök korábban arról beszélt, ennek lehetőségére csak félve tekintget, de legeslegutolsó lehetőségként még most is el tudja képzelni az ukrajnai áramexport leállítását.
MTI
A tolvaj a gyereket nem bántotta, de a kisfiú szerint „gonosz” volt.
HVG
Az apa járó motorral parkolta le az autóját arra az időre, amíg a kisebbik gyerekét bevitte az óvodába. A kisfiút Úron, a kocsit Újszászon találták meg.
HVG
A férfi a második támadás után önként sétált be a rendőrségre.
HVG
A súlyosan megsérült áldozatot a mentők kórházba vitték.
HVG
Erős mérget szórt ki valaki Sülysáp és Mende határában, fokozottan védett madarak is elpusztultak. Úgy tűnik, az elkövető nem most kezdte a természetkárosítást.
HVG
A férfit állatkínzás kísérletével gyanúsítják.
HVG
Nem érezte úgy, hogy nincs esélye ellenük.
hvg.hu
A pedálhoz gyorskötözőkkel lett odafogatva a "kézi gázkar".
hvg.hu
A szerelvényeknek sikerült megállnia, az utasokat a katasztrófavédelem segítette le az egyik vonatról.
hvg.hu
Késnek a vonatok a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon.
MTI
Csillagászati távcső épül Sülysápon, a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóban. Az MTI nemrég fotókat adott ki a munkáról.
MTI
MTI
hvg.hu
A nő vonatra szállt, miután megfojtotta gyermekét, és Szolnokon adta fel magát a rendőröknek. Valószínűleg súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett.
hvg.hu
A Pest megyei rendőrök emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.
hvg.hu
A rendőrök egy bejelentésre érkeztek ki a családi házhoz, addigra már holtan találták a négyhónapos babát.
MTI
Teherautóval ütközött egy személyautó a 31-es főúton, a balesetben egy ember, az utóbbi jármű vezetője, a helyszínen meghalt.
hvg.hu
A lelkipásztor hittanra sietett, mikor frontálisan összeütközött egy busszal.
hvg.hu