Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
A miniszter szerint a várólista csökkentési program keretében nem csak gyorsan, de jól is kell dolgozniuk az intézményeknek.
A miniszter szerint a várólista csökkentési program keretében nem csak gyorsan, de jól is kell dolgozniuk az intézményeknek.
HVG
Tótth Árpád főigazgató nem bűnbakokat keres, hanem meg akarja érteni, hogy pontosan milyen problémák és hiányosságok vannak az adott intézményekben, amelyekre közösen keresne megoldást az intézményvezetőkkel.
Az eddig nyilvánosságra hozott számsorok nem alkalmasak arra, hogy kiderüljön, hol kisebb vagy nagyobb a fertőzés kockázata. Ezek az adatok inkább csak első „leletként” adnak jelzést a kórházi fertőzésekről.
„A mai naptól a dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak” – jelentette be Hegedűs Zsolt.
HVG
Takács korábban azt állította, hogy a Fidesz már elkezdte felújítani a kórházi klímákat, a Tisza csak követi őket ezen az úton.
HVG
A volt államtitkár szerint sokkal több pénzre lenne ehhez szükség, de örül, hogy a Tisza folytatja azt a munkát, amit a Fidesz elkezdett.
HVG
A műtők, az intenzív osztályok, a sürgősségi ellátás, a diagnosztikai központok és a steril terek elsőbbséget élveznek minden fejlesztés során – jelentette be.
HVG
Aki túllépi a „tolerálható” (eltűrhető) adósságmértéket, az kevesebbet kap a kiosztandó 15,5 milliárd forintból.
Továbbra is keveset költ a kormány GDP-arányosan az egészségügyre, azonban az elöregedő orvostársadalom nem csak hazánkban probléma. Kijött az új OECD-jelentés, amelyből kiderül az is, több olyan kiemelten fontos terület van – például a születéskor várható élettartam, a megelőzhető halálozás, az öngyilkosságok aránya – amelyek hazai mutatói jelentősen rosszabbak az OECD-átlagnál. Akad azért olyan terület is, ahol jobban teljesít az ország.
HVG
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Idén először a kormány nem utólag dob mentőövet az adósságoktól roskadozó kórházaknak, hanem már év közben folyósít 150 milliárd forintot. Ebből 47 milliárdot csak a kórházi koszt feljavítása visz el. Arról, hogy mire elég mindez, és mit kellene tennie a következő kormánynak, Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt kérdeztük.
Egészségügyi hatósági dokumentumok tömegét dolgozta fel a Direkt36, hogy kiderítse, milyen indokokkal zárnak be kórházi osztályok. Az adatelemzés szerint ezek harmadáért a szakemberhiány okolható, és az ellátások akadozása már elérte a nagy megyei és centrumkórházakat is.
HVG
A lap információi szerint a Gazdasági Kabinet az élelmezési norma emelését is támogatja.
HVG
Az ügyelet az ellátásban résztvevő szakemberek egyéni, váratlan élethelyzetei miatt esett ki. Kalocsán a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály, illetve a szülészet-nőgyógyászati ellátás szünetel, Mosonmagyaróváron karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is.
HVG
Január elsejétől meghatározatlan ideig. Az ok: "átmeneti humánerőforrás-szervezési nehézség."
HVG
A Tisza Párt elnöke korábban már jelezte, hogy feljelenti a kormánypárti lapot.
hvg.hu
Ha a páciensek attól félnek, hogy nem kapnak ellátást a kórházban, akkor nem is fognak oda bemenni, tehát rosszabb lesz az állapotuk, ha nem kérnek segítséget – fejtegette az államtitkár.
hvg.hu
A Tisza Párt elnöke szerint az egészségügyi államtitkár uszít és hazudik.
hvg.hu
Az egészségügyi államtitkár szerint Magyar Pétert csak az illeti meg, ami a többi országgyűlési, vagy EP-képviselőt, azaz a kórház igazgatója egy előre egyeztetett időpontban fogadja az irodájában és megadja számára a szükséges tájékoztatást.
hvg.hu