Hercsel Adél
Hercsel Adél

Jól tennék az öltönyös európai urak, ha előbb a saját asszonyaik háza táján néznének körül. Vélemény.

A jóképű, napbarnított, öltönyben igencsak jól mutató David Lisnard, Cannes 47 éves polgármestere volt az értelmi szerzője annak az augusztus eleji plázsügyi rendeletnek, ami kiutasította a strandról azokat, akik nem "a Francia Köztársaság alapelvét képező szekularizmusnak és a jó szokásoknak megfelelő fürdőruhát" viselnek. Magyarul tűnés a strandról, ha a burka bikinisített változatát viseled, mert a vallásnak a strandon nincs helye.

A Google képtalálatai alapján a strandolást falatnyi fürdőruhában kedvelő, kisportolt izomzatú polgármester gyorsan elhintette a magot a francia riviérán, mert Cannes után harminc másik francia városban és kisebb településen nyilvánították törvényellenesnek a muszlim fürdőruhát, ami Lisnard szerint feltűnően kérkedik a vallási hovatartozással, és alkalmas arra, hogy megzavarja a közrendet, amikor "Franciaország terrorista támadások célpontja".

©

Nem csoda, hogy az intézkedés hatalmas vitát váltott ki világszerte, amihez hasonló radikalitású dresscode-átszabást utoljára talán Nagy Péter orosz cár eszközölt, amikor 1689-ben levágatta a bojárok kaftánját, és szakálladó címén 50 rubelt vetett ki azokra, akik nem vágatták le arcszőrzetüket: mindezt azért, hogy a cári Oroszországban meghonosítsa az európai szokásokat.

(Mondjuk nem sokkal ezután, 1702-ben Nagy Péter törvényt hozott arról is, hogy az udvar nemes hölgyei a szokásjogtól eltérően többé nem élhetnek a Tyerem-Palotába elzárva, és a társasági életből sem lehetnek többé kiszorítva - de ez már egy másik történet…)

Szóval az európai államférfiak, a muszlimok és 2016 augusztusa, amikor különböző emberi jogi és iszlamofóbia-ellenes szervezetek az Államtanácshoz fordultak a burkini viselését korlátozó helyi rendeletek miatt. Végül a legfőbb francia közigazgatási bíróság kimondta: a burkinizést a strandon nem lehet tovább tiltani, mert a korlátozás megsérti a helyváltoztatás, a vallásgyakorlás és az egyéni szabadság jogát. A döntésről pedig azt mondják, hogy precedens értékű lehet a többi burkiniellenes önkormányzatnak.

Az ítélet ugyan megszületett, a biztonság és a szabadság mentén zajló társadalmi vita azonban továbbra is itt maradt velünk, a bevándorlási hullámmal birkózó európaiakkal. A burkinigate-ről pedig még egy jó darabig beszélgetni fogunk, mert az ügy nem csupán egy oda-visszavont stradprotokolláris regula: egy olyan szimbolikussá vált történet, ami hihetetlenül messzire vezet az Európába vándorolt muszlimok és az ún. őslakosok békés együttélésének kérdésében.

Egyelőre talán több az indulatunk, mint a józan gondolatunk a burkini körül, ugyanakkor egyvalami egészen biztos: nekünk, akik Európában a fehér ember büszke kolonialista öntudatával muszlim nők szabadságjogairól ítélkezünk, első körben az önvizsgálat lenne a feladatunk. Jól tennék az öltönyös urak, ha előbb a saját asszonyaik háza táján néznének körül, ahol ugyan valóban egyértelműen magasabb a szabadságfok, de csador, nikáb, hidzsáb, burka, és szezonfüggően burkini mégis akad bőven, csupán eddig nem tűnt fel, vagy csak egyszerűen úgy teszünk, mintha ott sem lenne.

Fétis-uniformis

Ha a burkinitörvényt gátlástalanul leegyszerűsítjük, a végeredmény csak az, hogy öltönyös államférfiak a maguk szabadságfogalmai mentén az ő Európájukban előírják muszlim nőknek, hogy hol, mikor, milyen ruházatot viselhetnek. Aztán a jogvédők a saját szabadságfogalmaik mentén elmondták ugyanezt. - Tulajdonképpen mit is jelent a szabadság ebben az esetben?

Azt, ha a fátyolba csavart női testeket törvényekkel „felszabadítjuk” a fátyol alól, hiszen a fátyol viselői „elnyomó kultúrából” származnak, vagy azt, ha a francia riviérán pancsoló és napozó muszlim nőket nem korlátozzuk vallásuk és kultúrájuk megélésében, hiszen nekik ehhez joguk van.

Valószínűleg a szabadság-igazság valahol a két kérdés közt, a negyedik dimenzióban van. Ennél már csak az a jobb kérdés, hogy tudjuk-e, a megnyilvánulásban mekkora szabadsága van egy európai nőnek? Mi a viszonyítási alap? Mi az a szabadság, amit odaadnánk a muszlim hölgyeknek? Ha most elfelejtjük Észak-Koreát, ahol mindent a vezetői elmebaj irányít, külső szemmel nézve Európa is egy klasszikus uniformisimádó kultúra, általános öltözködési képét tekintve pedig rém fantáziátlan és konzervatív.

Erre talán nem is kell más érv, mint az, hogy a pszichológiai szakirodalom szerint már az is manipulációnak, részben a siker zálogának számít, ha valamennyivel elegánsabbak vagyunk a környezetünkben lévő embereknél. Nem beszélve arról, hogy előbb hiszünk egy elegáns, öltönyös fazonnak, mint egy alulöltözöttebbnek. Pedig.

Egy tanulmány szerint a történelem során Európa népei közül a legtöbb kulturális kódot mindig is az oroszok öltözete hordozta: az uniformisviselésnek náluk mindig is rendkívül szigorú szabályai uralkodtak. Az apró történelmi érdekesség, Nagy Péter Oroszországa pedig 2016 valósága az európai nők számára, ugyanis a megjelenésünk a társadalmi státuszunkon túl, vagy azon belül nem csupán iskolázottságunkat és foglalkozásunkat, hanem családi állapotunkat is hivatott jelezni.

Megfordítva az állításokat, akár azt is mondhatjuk, hogy az európai nők külsejét a szabad akarat illúziója mellett sem mások, mint a társadalmi elvárások szabják meg a frizurától kezdve a sminken át a szoknya hosszáig. Ha nem is mondjuk ki nyíltan, zsigerileg mégis érezzük, hogy egy diáklány, egy anya, egy férjes asszony, egy negyven, ötven, hatvan, stb feletti nő, egy ügyvédnő, egy doktornő, egy óvónő, egy takarítónő az öltözködésében már/még mit/mit nem engedhet meg magának.

Ezen belül különös helyzet az értelmiségi nőké: az ő megjelenésük végképp kikezdhetetlen. Szolid formák, visszafogott szabásvonalak, semleges színek és ékszerek, szubtilisen elvárt férfi külsőhöz idomulás és bizonyos mértékű elnőietlenedés, különben nem vesznek komolyan. Stréberblúz és ceruzaszoknya hiányában, sajnáljuk hölgyem, ön nem minősül elég kvalitásosnak. Illetve kompetensnek. Továbbá intelligensnek. Hovatovább lojálisnak. – Érzi magácska egyáltalán ezeket az idegen szavakat?

Az a szép, az a szép, akinek a…

Lehet számháborúzni, a végeredmény akkor is az, hogy a mai napig férfiak hoznak ítéletet a női szépségről, férfiak mondják meg, hogy „mi fér bele.” Miközben a szép Adriana Lima feszülő idomokkal, bikinije alatt állítólag push up melltartóval adja el az óriásplakátokon a nőknek a „rendes” bikinit, egyúttal a szexideált megtestesítve elégíti ki a férfiak vágyait.

Adriana Lima a Calzedonia reklámarcaként
©

Nem véletlenül alakult ez így: az európai modelliskolák, modellügynökségek, tánciskolák, zeneakadémiák, színművészeti főiskolák és más hasonló intézmények válogatóin a mai napig nagyrészt negyvenes, ötvenes, hatvanas, pocakosodásnak indult, komoly öltönyös urak mustrálnak, és hoznak ítéletet női szépségről, női szexualitásról, női kisugárzásról.

Aztán a képzés ideje alatt a saját ízlésük és elképzeléseik szerint alakítják kiválasztottaik nőiségét és szexusát, hogy végül a „jól megfelelteket” küldjék színpadra, engedjék óriásplakátra, címlapra. A többi nő pedig a Pygmalion-kezelésen átesett, termékké fejlesztett emberi entitásokat lájkolja, teszi frusztrációja és megfelelési kényszere tárgyává, szeretve gyűlölt bálványává.

Nem véletlen, hogy az alapvetően férfigondolatokkal vezérelt világban a nők folyton méricskélik, mustrálják egymást. Uniformizálnak. Rivalizálnak. Egymással és saját magukkal tartatják be a férfiak által hozott szabályokat. Épp ezért lehet még mindig létjogosultsága az „úgy volt öltözve, úgy viselkedett” típusú, szintén nagyon ösztönösen, tudat alatt kódolt áldozathibáztatásnak. Mert ez is csak azt üzeni: megérdemli a sorsát az, aki ki mer tűnni, aki más, mint a többiek, aki felhívja magára a figyelmet, vagy csak egyszerűen szemrevalóbbnak született.

Ebből fakadóan azon sincs semmi csodálkoznivaló, hogy a női szexualitásnak a mai napig nincs saját nyelve, ami önazonos lenne, nincs terep, ahol a női tapasztalatról érdemben beszélni lehetne. A nők közti igazán intim őszinte, hiánypótló beszélgetés talán akkor indul el valamelyest, amikor valaki teherbe esik. Már nem rivális. Révbe ért. Feladat teljesítve. Most már jöhet a te mennyire kívánod a szexet kérdés? A hogy érzed magad ott lent? Gátvédelemmel vagy anélkül tervezed? Intim tornára jársz-e?

Különös, hogy a női tapasztalat „profán” alapkérdései pont akkor jelennek meg, amikor maga a mirákulum költözött be a keresztény európai kultúra által templomként számon tartott női testbe. Holott az egész eddigi gondolatfutamot a probléma forrásától indítva is lefuttathattam volna, amit a spanyol kolléganő, Milena Busquets, kortárs spanyol regényírónő tökéletesen megfogalmaz Ez is elmúlik című regényében:

A testem pontosan egy templom ellentéte. Azzal próbálkoztam, jó, próbálkozom, bár elég kevés sikerre, hogy a fejem legyen a templomom. Szerintem a testnek inkább vidámparknak kell lennie.

A vidámpark pedig megérdemli, hogy ki legyen világítva, ne pedig lefüggönyözve.

(Az idézet Varju Kata fordítása)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!