Ahogy már több meddőséget tárgyaló cikkünkben megírtuk, a WHO által kiadott hivatalos, a magyarországi orvosi gyakorlatban is alkalmazott meghatározás szerint egy pár akkor meddő, ha egy éven át védekezés nélkül, rendszeres szexuális élet mellett sem jön létre természetesen úton a fogantatás.

Viszont, ahogy írja a Telegraph, a WHO bejelentette, hogy a meddőség definícióját kibővítette azzal, hogy azok a nők és férfiak is meddőnek számítanak, akik nem találnak maguknak stabil partnert a gyermekvállaláshoz. Ez azért is gondolatébresztő, mert a WHO-ra eddig nem volt jellemző, hogy ilyen közvetlenül szociális, társadalmi kérdésekbe ártotta volna magát. Ilyen értelemben a meddőség tehát többé nem csupán orvosi állapot, hanem inkább egy létmód? Egy állapot?

De miért is fontos a WHO-nak ez a változtatás? Mint mondják, az esélyegyenlőség miatt, hiszen mindenkinek joga van a reprodukcióhoz, vagyis ahhoz, hogy gyermeke lehessen, ha van partnere, ha nincs. Illetve arról is szól a történet, hogy a meleg és a leszbikus szinglik és párok is könnyebben vállalhassanak gyermeket. (Az egyedülálló nők gyermekért folytatott küzdelméről itt írtunk korábban.)

Az újradefiniált meddőség WHO-irányelvét 2017-ben fogja elküldeni a szervezet az egészségügyi minisztereknek. Az egészségügyi világszervezetnek nem titkolt célja, hogy nyomást gyakoroljon a kormányokra és a helyi biztosítókra, hogy minél több gyermek születhessen. Hiszen, ha továbbgondoljuk a történetet, aki igazoltan meddő, az részesülhet az asszisztált reprodukciós eljárásokban. A meddőség fogalma pedig minél tágabb, annál többen lehetnek jogosultak például lombikbébi programra, akár állami támogatással.

Miért terjed megállíthatatlanul a férfimeddőség?

A borúlátóbb szakértők szerint húsz év múlva következhet be a fordulat, amikor a férfiak közt többségbe kerülnek azok, akik nem képesek a gyermeknemzésre. De ki és mi tehet arról, hogy a férfiak nemzőképessége világszerte csökken, és ma minden ötödik magyar pár meddő?