Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#17)
A jelenlegi gasztronómia main stream nem sokra becsüli a bundázást. Pedig Magyarországon a mai napig a legnépszerűbb ételek közé tartozik a rántott hús.
|
|
Különösebb jelentősége nincs, hogy a panírozott hús eredetéről szóló legendát – mi szerint Radetzky marsall Milánóban szerette meg és innét vitte receptjét Bécsbe – már megcáfolták. S az sem fontos, hogy ilyen-olyan módon a bécsi szelet megszületése előtt is forgatták sütés előtt fűszerekbe, lisztbe a különféle húsokat. Az viszont egyértelműnek tekinthető, hogy a mai mindenféle rántott húsok közvetlen elődje a bécsi szelet. A lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába történő forgatás nagy ötlet, kettős eredményt hoz: a bundán belül gyorsan és ízeit megtartva sül, puhul a hús és a jól elkészített „kabát” maga is finom. Gondoljunk csak arra, hány gyerek imádja lefejteni a húsról a bundát, s inkább csak azt majszolni.
Az alapok egyértelműek, ezeken kívül azonban úgy érezhetjük magunkat, mint Simonffy András író Igazi lecsó című elbeszélésének hősei, a három Nobel-díjas – az író, a biológus és a fizikus –, akik nem tudnak dűlőre jutni, hogy is készül az igazi lecsó. Nem véletlen, mert a rántott hús is, ahány ház annyiféle módi. Nézzük először a húst.
|
|
Rántott szelet. Egyértelmű alapok Fotó: Aréna 2000 |
A bécsi szelet – azaz a Wiener Schnitzel – bár egy, a sokféle rántott hús közül, mégis csak abban az esetben méltó erre a névre, ha száz napos borjú húsából készül! Diót, frikandót, felsált, esetleg alaposan megtisztított lapockát használnak hozzá. Ilyen állat pedig Magyarországon alig-alig kerül kés alá. Az oka nyilvánvalóan anyagi természetű: egy ilyen borjacska kevéske húsát aranyáron mérnék. A hazai piacokon kapható borjú többnyire már legalább kétszer száz napos. Igazából alkalmatlan arra, hogy belőle valódi, finom, omlós bécsi szelet készüljön. Ezért aztán borjú helyett leginkább sertésből készül a bundázott szelet, és ekkor már rántott hús lesz a neve – ez Bécsben a Wiener Schnitzel Art. A disznóhúsból leginkább a karajt, mely némileg „emlékeztet” a borjúhúsra – ezt sajnos az átkosban sok vendéglős is tudta –, tartják legalkalmasabbnak a kirántásra. De olykor combból is készül, és sokan esküsznek a tarjára, mint a legszaftosabb, „legférfiasabb” húsra. A kezdő szakácsok is favorizálják, mert nehéz elrontani, azaz kiszárítani.
Sokan nem klopfolnak, inkább eleve vékonyra szeletelik a húst. Jobb azonban, ha egy-másfél centi vastagra vágjuk, és óvatosan, sima felületű klopfolóval megütögetjük, kissé kilapítjuk a szeleteket, hogy a rostok fellazuljanak és sütéskor ne ugorjanak össze. Ugyanezért sokan, két-három helyen, a hús szélén, kis vágásokat ejtenek. A sóval óvatosan bánjunk, a túlsózott hús könnyen kiszárad. S bár véleményünk szerint akár el is hagyható, az őrölt borssal és más fűszerekkel se essünk túlzásokba a „trendesítés” végett.
A panírozást ne kezdjük meg addig, amíg a hússzeleteket patyolat tiszta konyharuhával,papírtörlővel meg nem szárogattuk, ellenkező esetben levet eresztenek és ez tönkreteszi a panírt. Maga a bundázás inkább csak macerás, mint bonyolult művelet – lehetőleg közvetlen a sütés előtt végezzük. A lisztben megforgatott húst rázzuk meg kissé, hogy a felesleges liszt leperegjen róla, ezután húzzuk át a felvert tojásban, majd hempergessük meg morzsában. Azt ugye, mondanunk sem kell, hogy a legjobb a házi morzsa, amit mi magunk reszelünk, darálunk le száraz kenyérből, péksüteményből. Például az Ínyesmester, Magyar Elek, mint annyi másban, ebben sem ismert tréfát: ”Kiflimorzsát reszeljünk világos, nem égett száraz kifliből és sohasem zsemléből, és azt is kétszer szitáljuk át.” Még azt a jó tanácsot is megfogadhatjuk tőle, hogy ne legyen vastag a panírozás, s azonnal süssük a húst bő zsíradékban. Aztán meg azonnal együk meg, s ne hagyjuk kihűlni.
A legtöbben a napraforgóolajat használják a rántott hús sütéséhez, holott e célra a legjobb a mogyoróolaj, a sertészsír vagy a vaj, esetleg ez utóbbi s az olaj keveréke. A zsiradék mennyiségéről is megoszlanak a vélemények. Egy vastag falú, méretes edényt annyira töltsünk meg zsiradékkal, hogy a szeleteket majdnem ellepje. A húst forró zsiradékban kezdjük el sütni. Ha a befogadóképessége szerint mindegyik szelet a sütőedénybe került, vegyük lejjebb a lángot, és a sülés alatt gyakran óvatosan rázogassuk meg a serpenyőt, hogy a zsiradék felülről is érje a húst. Ezzel érjük el, hogy a panír ne tapadjon rá a húsra. Ha ez egyik oldal aranysárgára sült, fordítsuk meg és két-három percet a másik oldalán is engedjük sülni. Vannak, akik több zsiradékot használnak és nem forgatják a húst, megint mások fedő alatt sütik – mi egyik módszert sem ajánljuk. A kiszedett húst érdemes „élére állítva” – mint a lángost – lecsepegtetni, így a bunda megőrzi levegősségét és nem szívja meg magát a zsiradékkal. Egyes helyeken ismert a csőben sült rántott hús is.
A borjú és a disznó helyett- mellett manapság – az egészségesebb életmód jegyében – nagy népszerűségnek örvendenek a rántott szárnyasok. A csirkének régebben többnyire csak a szárnyát, combját sütötték ki bundázva. De az utóbbi időkre a csirkemell népszerűségben megelőzte a zsírosabb combot. A rántott pulykamell ugyancsak toplistás helyen szerepel. Megfelelő vágástechnikával ebből készíthetjük a legnagyobb, tányérról is lelógó hússzeletet. Kár, hogy Magyarországon a hal – eltekintve a kötelező karácsonyi halászlétől és a rántott pontytól – valamilyen oknál fogva nem igazán népszerű, mert bundázva szinte valamennyi halfajta elkészíthető. Ugyancsak jól viseli a bundázást számos zöldség, így a gomba, a karfiol, a cukkíni is – bár az csak illúzió, hogy ezek fogyókúrás étkek lennének. Sokak kedvence még a rántott sajt, a rántott velő, a rántott csirkemáj és a rántott borjúláb is – igazolva, hogy bundába szinte minden beöltöztethető.
Barnabas
Kovács Gábor
nyugger
briton
A rántotthús nálunk favorit étel. Főleg csirkéből,de most jobban fogom ezután késziteni, köszi az őtletet.