Egyre többen csinálnak kirakatot otthonaikból, hatalmas, függönyözetlen ablakokon át mutogatva méregdrága kanapéikat, hatalmas tévéiket, márvány konyhaszigeteiket, óriási csillárjaikat, több-kevesebb jóízléssel berendezett lakótereiket. Az Atlantic cikke szerint a fedetlen ablakok csendben az amerikai luxusotthonok tartozékaivá váltak, de Magyarországon is teret nyert a jelenség.

A függöny nélküli ablak kétségtelen előnye, hogy akadálytalanul özönlik be rajta a napfény és kilátást ad a külvilágra, viszont az arra járók is belátnak rajta, nyáron pedig felmelegíti a lakást. A tehetősebbeknek azonban ez nem akkora gond: elég hely van az otthonukban, ha el akarnak bújni mások elől, és a légkondicionálás költségei miatt sem kell aggódniuk. Így a függönyözetlen ablak státusszimbólum is lehet.

Amikor a XVIII. században megjelentek az átlátszó ablaküvegek, az emberek tartottak szomszédjaik kíváncsi tekintetétől és a túl sok fénytől. Erre a függöny nyújtott kézenfekvő megoldást, és azt tekintették a nyomorúság jelének, ha egy ház ablakain nem volt függöny. A XX. század közepétől az amerikai kertvárosokban váltak népszerűvé a hatalmas ablakok, sokan azt gondolták, hogy az egészségnek is használ a napfény és a szép kilátás. A nagyvárosokban viszont a sűrűn épült, magas házak közé alig sütött be a nap, és nem is volt ajánlott közszemlére tenni, hogy ki mit tart a lakásában. A rendőrök is gyakran felhívták a figyelmet arra, hogy a betörőket csalogatják a függönyözetlen ablakok.

Idővel azonban a „függönytelenség” begyűrűzött a városokba is, legalábbis azok gazdagabb környékeire. Manhattanben már 2000-ben divat volt az átlátszó függöny, vagy a függöny elhagyása. Bár az ember azt gondolná, hogy ott, ahol az emberek egymás hegyén-hátán élnek, nagyobb szükség van az elkülönülésre, a gazdagok nagy lakásain elég ablak van ahhoz, hogy eldöntsék, melyiken engednek belátást, és melyiket takarják el.

Mintha övék lenne a város

Az afroamerikaiak nézőpontját bemutató The Root magazin szerzője szerint tipikusan a harmincas éveikben járó fehérekre jellemző, hogy nem tesznek függönyt az ablakaikra. Damon Young arról írt, hogy egy harmincas éveiben járó fehér férfi a szomszédjában vett lakást, és bár még nem találkozott vele, de már tudja róla, hogy milyen tévéje van, hogy szeret fürdőköpenyt hordani, és azt is, hogy milyen bort iszik. Egyáltalán nem leskelődik utána, de mindezt látja, amikor kutyát sétáltat, lemegy az autójához, vagy csak kinéz az ablakon, hogy esik-e az eső.

Sőt, Young szerint ezzel a jelenséggel minden fekete találkozik, aki olyan dzsentrifikálódó környéken él, ahol a felújított, vagy új építésű házakban őrületesen drágán adnak ki lakásokat, mégis vannak beköltözők: olyan emberek, akikről sugárzik, hogy kivételezett helyzetben vannak. A szerző azt is megjegyzi, hogy nem minden fehér ember csinálja ezt: az idősebbekre, vagy a családosokra nem jellemző. De azok, akik hajlandók iszonyatos összegeket kifizetni azért, hogy „trendinek” gondolt környéken éljenek, mintha irtóznának a függöny gondolatától. Young elmélete szerint azért, mert úgy viselkednek, mintha csak ők birtokolnák ezeket a városi tereket, és hiányzik belőlük az a természetes öntudat, ami a legtöbb embert arra készteti, hogy elrejtse mások elől az életét.

Nincs rejtegetnivalójuk

A CNN utazási magazinja szerint a holland városokban megszokott, hogy sötétedés után be lehet látni a lakásokba, sokaknak nincs is függönyük vagy redőnyük. Az egyik legnépszerűbb magyarázat szerint ez a szokás vallási hagyományból táplálkozik, ami szerint a rendes embereknek nincs rejtegetnivalójuk – ebből pedig az is következik, hogy ha valaki behúzza a függönyt, az biztosan valami bűnös dolgot csinál. Egyes útikönyvek azt is állítják, hogy régen az emberek azért tették közszemlére bútoraikat és lakásaik díszeit, hogy a városba érkező kereskedők lássák rajtuk, hogy megbízhatók. Vannak azonban, akik azt mondják, hogy ez a szokás csak az 1950-es években jelent meg, és már visszaszorulóban van.

A CNN-nek több holland is nyilatkozott arról, hogy miért nincs függönyük. A 68 éves Astrid Brokke azt mondta, amikor 1987-ben beköltözött, voltak függönyök az ablakain, de nyomasztónak találta és leszedte. A lakásával szemben úgyis csak egy garázs volt, ezért nem érezte szükségét függönynek. Azóta egy lakóház épült a garázs helyére, és Astrid ablakától tíz méterre vannak a szomszéd ház ablakai, de az ott lakóknak vannak redőnyeik, amiket lehúznak éjszakára, így ő úgy gondolja, hogy neki ezzel továbbra sem kell foglalkoznia.

Astrid elárulta azt is, hogy voltak szomszédai, akik különösen szerették mutogatni a csecsebecséiket, porcelánfiguráikat, karácsony előtt pedig színes égőkkel és ünnepi díszekkel aggatták tele a lakásukat. Még a turistacsoportok is megálltak az ablakuk előtt. Az ilyesmi különösen jellemző Amszterdam negyedének régi lakóira, de sokan közülük már meghaltak, vagy az ingatlan- és bérleti árak emelkedése miatt elköltöztek. Az új lakók nagyrészt külföldiek, ők már befüggönyözik az ablakaikat, és a fiatalok is több magánéletre vágynak.

Amszterdami lakás

ESCUDERO Patrick / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP

A 41 éves Jan Willem van Hofwegen a harmadik emeleten lakik. Azt mondta, először úgy gondolta, elég magasan van az ablaka ahhoz, hogy bárki belásson rajta, de egyszer épp hazafelé tartott, amikor otthon a párja felkapcsolta a villanyt – ekkor felnézett és ráébredt, hogy valójában mindent lehet látni, ami odabent történik. De azóta sem akar függönyt, mert szerinte nem illene a modern lakásbelsőjéhez. Nem érdeki, hogy a szomszédok beláthatnak, szerinte elég messze van tőlük, olyat pedig nem látott, hogy bárki távcsővel akart volna leskelődni.

Elárulta azt is, hogy gyerekkorában, amikor leveleket hordott ki, közben házról házra, az ablakokon benézve követte a tévéműsorokat. Most is szeret esténként benézni mások lakásaiba, megcsodálni a díszes mennyezeteket, festményeket, szekrényeket.

Az 51 éves Marianna Beets földszinti lakásban él. 13 éve, a beköltözéskor ezer dolgot kellett beszereznie, a függönyök is rajta voltak a listán, de nem a legsürgősebbek közt, és azóta sem vett. Van, hogy megállnak emberek az ablaka előtt, és befelé bámulnak. „Ha integetek nekik, akkor elszégyellik magukat, de sokszor mosolyognak és visszaintegetnek. Nem zavar” – mondta. Szereti, hogy nincs elzárva a külvilágtól, és azt is érti, miért néznek be mások az ablakán: őt is érdekli, hogy mi van mások lakásában. A koronavírus-járvány alatt azonban fontolóra vette, hogy mégis tegyen fel függönyt. „Hogy miért? Mert azt akarom, hogy legyen választásom: behúzom, vagy széthúzom” – mondta.

(A nyitókép illusztráció)